Napvilágot látott a hír: Orbán Viktor nyaral. Lemerültek akkumlátorai a folyamatos – általa gerjesztett – bel és külhoni hadakozásban. Szülőfalujában, Felcsúton piheni ki fáradalmait, s közben Vidi meccseken keres mentális felüdülést. Osztozik a nép sorosában vakációt illetően, mert mint köztudott, a magyar kétharmad 2012-ben otthon nyaral. Nyilván nem csak a hazaszeretet okán. Egy dologra azért odafigyel: Amíg ő távol van a politikai közélet zajától, addig Matolcsynak kell állnia a vártán, noha őt hivatalosan Semjén helyettesíti. Óvatosságból tehát felváltva nyaralnak…unortodox módra…
Kormányzati tényezők, mint példának okáért Orbán Viktor és Matolcsy György gazdaságpolitikai sikersztorijával lassan úgy vagyunk mint a rendszerváltás előtti idők agitációs propagandájával. Kényszeredetten eltűrjük, és az egyik fülünkön be, a másikon ki, a szellemi önvédelem bevált reflexét alkalmazzuk a magyar valóság és az egyre eladhatatlanabb kormánypolitikai reklám közti ellentmondások feloldására. Egyre kevesebben hiszik, hogy a FIDESZ-es hatalom az Emberek pártján van, és azt sem, hogy a válság terheit nem a magyar családok, hanem a multik és a bankok fizetik. A drasztikus ÁFA-emelések, a magánnyugdíjak állami lenyúlása, a társadalmilag igazságtalan egykulcsos adórendszer, a kötelező biztosítás mellé kitalált baleseti adó, a jövedéki termékek adójának többszöri emelése, az eljárási illetékek és a közlekedési és adóbírságok növelése, a burkolt egyetemi „tandíj” bevezetése mellett a gyógyszertámogatások, a táppénz és a munkanélküliellátás csökkentése után nemrég a gyűlölt sárgacsekk-adó, a telefonadó és a tranzakciós illeték… folytathatnánk a sort az adó adó hátán jegyében gondolkodó, állami költségvetési lyukakat tömködő kiszámíthatatlan gazdaság- és társadalompolitika értelmezési kísérleteként. Az un. unortodox nemzeti gazdaságirányítás kiszámíthatatlanságával már csak Matolcsy beszámíthatóságának kérdése vetekszik – vetették fel a parlamentben. Nem véletlenül, hiszen nem rég a CNN-nek így nyilatkozott:„A magyar tündérmese, a magyar példa sikeres lesz egy éven belül. Mi leszünk az új központ a világgazdasági közösség számára. Jövőre erős gazdasági növekedési mutatóval fogunk rendelkezni. Egyszóval a válságnak vége.”- jelentette ki a miniszterelnök jobb keze. Ettől a kinyilatkoztatástól aztán nyilván megnyugodtak a piacok a Wall Streettől Brüsszelig és tovább, sőt a nyugdíjáért aggódó Margit néni is a rádió mellett. Csak Besenyő Pista ordítja el magát szokásos tónusában: normális Margit?! És hasonló érzéssel hagyhatták el az előadótermet a hallgatók is a Siker a Kárpá-medencében c. előadása után is, amikor úgy tett pontot Matolcsy az összefüggéstelenségek okén „lenyűgöző” magyar tündérmese végére, hogy „a siker ma még láthatatlan.” Ez utóbbi sajnos igaz, sőt hétköznapjaink valóságélménye is egyúttal.
Mert vajon érdekli-e a magyar honlakó adófizető (vagy már adófizetésre is képtelen) polgárt, hogy Orbánék tartani tudják-e a költségvetési hiánycélt a GDP 3%-a alatt. Érdekli-e, hogy az államháztartási deficit tartható-e vagy sem. Érdekli-e a makrogazdasági statisztikai bűvészkedés, vagy a gazdasági növekedésről szóló visszamenőleg is többször korrekcióra szoruló tündérmese? Vagy érdekli-e az IMF-Brüsszel kontra magyar kormány gazdaságdiplomáciai huzavona? Értheti-e a magyar honpolgár a gazdasági szabadságharcunk – amely már eddig is százmilliárdokba került – valós okát és célját? Valószínűleg nem, és feltehetően azt sem érzi, hogy mindez őérte, az emberért, a magyar honpolgárért történik.
Ő saját háztartása deficithalmazát kénytelen számba venni, saját családi költségvetésén a lyukakat betömködni egyre kevesebb sikerrel, miközben a hatalom a nemzeti középosztály felemelkedéséről szóló magyar legendát ajánlja esti mese helyett. A dolog fonákján pedig szintén kérdőjelek: képes-e a mai magyar kormány felmérni politikája társadalmi hatásait? Képes-e szembenézni a magyar társadalmi valósággal? Tudja-e egyáltalán mit beszél akkor amikor erősödő nemzeti középosztályról szónokol, miközben a középrétegek deklasszálódása zajlik. Olyan ez, mint nem oly rég a munkásosztály és a parasztság győzelméről és uralmáról szóló immár történelmi hazugság. Lassan már ott tartunk, hogy a szegénységről sem lehet hivatalosan beszélni – mint a ’70-es, ’80-as években – csak a hátrányos helyzetről, amiről nyilván nem az elhibázott gazdaságpolitika tehet, hanem az érintetteknek (millióknak) magukban kell saját sorsuk hibáiért megbűnhődniük. Lehet, hogy Matolcsy maga Orbán közgazdasági csodafegyvere, nem a bankadó. Ragaszkodik is hozzá, mint jobb karjához, noha a válságkezelő program balul sikerült. A munkanélküliség elérte a 12%-ot, az infláció 20 éve nem volt ilyen magas (6%), a magyar állampapírok csak elképesztő (7,5%-os) kamattal értékesíthetők, a fogyasztóképes kereslet jelentősen visszaesett, ahogy a beruházási kedv is a hitelezéssel együtt.
Magyarország több, mint kétharmada gondolja úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok és kb. ugyanennyien vélik azt, hogy nem csak a multik és a bankok, hanem a magyar családok is kénytelenek viselni a válság terheit. Már ameddig még bírják…