A magyar olaj legalább akkora blöff, mint a magyar narancs. Ennek ellenére miniszterelnökünk, a Viktor, azzal keltett feltűnést Londonban, hogy arról szónokolt, miszerint tarthatatlan, hogy Amerikában (értsd USA) harmad áron lehet tankolni. Ez tényleg tarthatatlan! Mi tehát – mármint Magyarország és Orbán – úttörői vagyunk annak az energiapiaci áttörésnek, amely a rezsicsökkentés szavazatszedő politikája révén letöri az energiapiaci árakat. Így szolgáltatunk példát Közép-Kelet- és Nyugat-Európának. Bár e tekintetben – mármint kőolaj, gáz, villanyáram – ugyan nem diktálhatnánk a világpiaci árakat, de Viktorunk oly határozottsággal és eltökéltséggel beszélt a rezsicsökkentés értelméről, minta a szibériai gáz és olajkincs birtokában volnánk. Lehet, hogy ő már tud valamit arról, mit rejt a Kárpát-medence, a jókedvvel, bőséggel megáldott Kánaán. Vagy ha mégsem az, Ígéret Földjének azért megteszi – mint láthatjuk, hallhatjuk manapság.
A történet negatívnak tűnő főhőse a hazai Jockey Ewing, Hernádi Zsolt MOL vezér, aki mögött nem húzódnak – ameddig a szem ellát – texasi olajmezők. Ennek dacára cége Kelet-Közép-Európa legnagyobb multija, aminek már az egész interrégióban – Szlovákiában, Romániában, Ausztriában, Horvátországban és Észak-Olaszországban is – vannak érdekeltségei szép számmal. A MOL a nemzeti tőke zászlóshajója bizony kinőtte a történelmi országhatárokat, és Közép-Európa meghatározó energetikai cégévé vált. A hetente változó benzinárakon ugyan ezt nem érzékeljük, ráadásul tudjuk, hogy az üzemanyagra kivetett állami adótartalom kb. a felét teszi ki annak, amit a kutaknál fizetünk. Az osztrák OMV-vel piaci versenyt futó MOL elmúlt évtizedbeli sikerei ellenére az osztrák határ mentén lakóknak még mindig megéri odaát tankolni, különösen a téli gázolaj minőségét illetően. És most, a MOL-sikersztori kellős közepén belefutunk egy horvátországi korrupciós botrányba, aminek következményeképpen e vállalati sikerszéria derékba törhet. Kiváltképpen, ha miniszterelnökünknek fontosabb a politikai karrier, mint az ország és a vállalat érdeke.
mon.hu
A horvátok nem csinálnak mást, mint mi – sőt a nemzeti gazdasági szabadságharc nálunk begyakorolt receptjét alkalmazzák! Jelsül az ország energiabiztonságát – ami az állampolgárok létbiztonságának nem elhanyagolható része – a nemzeti tőke birtokában lévő szolgáltatók révén látják biztosíthatónak. Ergo, az INA irányítását visszavennék a MOL-tól. Saját, mindenható és igazságos állami érdekkörükbe vonnák. Valószínű, ha ez megtörténne, akkor sem tankolnánk olcsóbban odaát, de hát ők is elkezdték alkalmazni azt a nemzeti érdek-terápiát, amit Orbán talált ki saját politikai népszerűsége növelése érdekében. És odáig is elmerészkednek eme „nemes” politikai cél elérése érdekében, hogy akár korrupciós pereket is gyártanak – így kényszerítvén ki a nemzeti sikersztorit, így törve le az energiaszolgáltatók valós értékét. És odaát – ne felejtsük el – most nem a Shell, hanem a MOL a kiebrudalandó multi! Erre Orbán is csak passzolni tud. Multi ellenes bűnbakkereső logikájából ez egyenesen következik. Ő, aki mindennek és mindenkinek ellent mond öntudatos „hazaszeretetről” tévén bizonyságot, most saját kardjába kénytelen dőlni. A gordiuszi csomó átvágásaként ugyanis fölvetette azt az eszement ötletet – mármint a nemzeti tőke elleni opciót – miszerint a két ország közti konfliktus megoldása a MOL kivonulása a horvát energiapiacról. Nem számít, hogy ezen a bizniszen sokat veszíthetünk – mert nem térül meg az odaát eszközölt befektetések ára – csak mentsük, ami menthető. Mindenekelőtt a nemzeti oligarchát, aki mellesleg Orbán futballszurkolói sleppjének oszlopos tagja, Hernádi Zsoltról van szó – és mellesleg mentsük a két ország közti hagyományosan jó viszonyt. Ha már belebuktunk ebbe az üzletbe amúgy rendesen – a korrupcióval vádolt MOL vezért 10 millió eurós vesztegetésben tartják bűnösnek a szomszédban – akkor simítsuk el úgy a konfliktust, bármi áron, hogy ne eszkalálódjon az ügy belpolitikailag. Azaz ne vetüljön árnyék a miniszterelnökre és pártjára a választások előtti, közéletileg felfokozott hangulatban. Az ár mindezért nem lehet elég sok. Csak maradjunk a zöld asztalnál. Ne vigyük az ügyet a horvát büntetőbírák elé.
Nem számít ha elveszítjük közép-európai meghatározó pozícióinkat, nem számít, ha a MOL részvények értéke lefeleződik, egy profi politikus nem engedhet meg magának ilyen malőrt – márpedig Orbán Viktort annak kell tartanunk, profinak a javából – hogy morális bélyeggel a homlokán vágjon neki a 2014-es választásoknak. Még akkor sem, ha ezt a billogot Horvátországban sütik rá. Joggal, vagy anélkül, erről a ciprusi bankárok tudnak többet, de ők hallgatnak, mint ama bárányok…