Ha ma valaki össznemzeti fogadójátékot kezdeményezne a tekintetben, hogy lesz-e ellenzéki összefogás a 2014-es választásokon, valószínű a magyar átlagember történelmi tapasztalatokból leszűrt pesszimizmussal nem sok esélyt adna erre a magyarosan érlelődő illúzióra. Tétre, helyre, befutóra nem kockáztatna túl sokat, még akkor sem, ha már világosan látja, hogy a beígért magyar narancs valójában ugyan az, mint Bacsó Péter Tanú c. filmjében: azaz kicsi is, savanyú is, de legalább a mienk. Ebből az ironikus magyar narancs sztoriból ráadásul 2012 végére minden mentálisan felüdítő humorosság is száműzetett…
A félelmektől és egzisztenciális bizonytalanságoktól terhelt népi közgondolkodásban lassan és csendesen érlelődött a változás igénye. Ebbe a kollektív lélektani várakozó szituációba robbant be – mintegy reménység gyanánt – az Együtt 2014 mozgalom, és egy csapásra meghatározó politikai tényezővé vált. Tette ezt amúgy a tolerancia jegyében, mert mindjárt az ars poetica megfogalmazásakor egyértelművé tette, hogy az egyre anakronisztikusabb jobboldali-baloldali besoroláson túl a nemzetet megosztó értékrend mindkét oldaláról várja a politikai váltás szükségességét valló polgárokat.
Az Együtt 2014 tehát kapásból középre navigálta magáta magyar politikai térképen. A nyitány sikerességét visszaigazolták a közvélemény-kutatások is, és az elemzés világossá tette, hogy az eddig politikailag közömbösnek tűnő – nem kormánypárti – kétharmadot is sikerült megszólítani.
eifert.hu
Ez a hatalmára oly féltékeny kormányerőkből a hagyományosan rossz agresszív vészreakciót váltotta ki: közpénzen támogatott marketingcéges finanszírozással lejárató kampányba kezdett, és mozgósította a pártállamosított civil fórumait is. Kétséges azonban a Bajnai elleni karaktergyilkos kampány sikere, mert kísértetiesen hasonlít a hatalmi patológiának arra az esetére, amelyet az akkori kormányzó párt, az MDF 1994-ben az antikommunista propagandával elért. A rossz kormányzással való önkritikus szembenézés helyett a politikai ellenfelekkel való erőszakos leszámolást nem szokták díjazni a magyar polgárok.
A dolog neheze azonban hátra van. Képes lesz-e az Együttműködés ellenzéki fórummá válni úgy, hogy ne csupán a pártokból kiábrándult ellenzéki, hanem a lemorzsolódó jobboldali szavazókat is begyűjtse a változás ernyője alá? Képes lesz-e arra, hogy nemzeti kirekesztés rendszeréből a valódi nemzeti együttműködés világába vezesse át Magyarországot?
A parlament által elfogadott – egyébként az egyetemes polgári alkotmányosság elvei szerint elfogadhatatlan – választási törvény értelmében csak a teljes körű ellenzéki összefogásnak van esélye a kormány- és rendszerváltoztatásra. A kormányváltás ígérete ugyanis kevés. A kétharmados parlamenti többség birtokában Orbán Viktor centrális politikai erőtérre alapozott pártállami rendszere – az élet minden területén történő átszervezésekkel – évtizedekre próbál berendezkedni. Erről szól az alaptörvény, a centralizáció, az államosítás, a társadalmi, gazdasági, kulturális, oktatási, önkormányzati, államigazgatási, rendvédelmi, igazságszolgáltatási, sport és legutóbb a művészeti intézményrendszer autonómiájának felszámolása és a központi politikai akaratnak való alárendelése, a pénzügyi- tárgyi- és személyi feltételek kormányzati politika függésének megszervezése. A nemzeti elitváltás egy kontraszelektált – sok esetben szakmailag inkompetens – FIDESZ-es nomenklatúrát ültet vezető pozíciókba, akiknek lojalitására sok esetben az alkalmatlanságuk a garancia. A minisztériumoktól az önkormányzatokig, a kormányhivataloktól a járásokig, az adóhivataltól a kincstárig, állami és helyhatósági vállalatoktól az uniós fejlesztési projektek beszállítóiig, az országos főbírótól a kisbíróig, a tankerület-igazgatóktól az iskolaigazgatókig mindenütt a bolsevik örökség felszámolásának jegyében a kommunista káderpolitikai elvek reneszánszaként zajlik az őrségváltás. A Kádár-korszak utolsó 15 éve ehhez képest aranykornak tűnik a szakmai teljesítményelv érvényesülése tekintetében. Egy militáns és hierarchikus rendszer ki-és fölépítésénél a politikai lojalitás, a behódolás és megbízhatóság mindenekfölött álló hatalmi szempont.
A FIDESZ a magyar pártok közül elsőként és egyedülállóként hozott létre olyan centrálisan irányítható pártszervezetet, ahol az elnök mindenható akarata érvényesül még a legutolsó kisközség polgármesterének vagy képviselőjének kiválasztásánál is. Viktorunk kegyeitől függ a régiók és országgyűlési választókerületek elnöki megbízottjainak személye, ők pedig hasonló hűbéri rendszert hozhatnak létre saját kiskirályságaik területén.
Tehát nem csupán a demokratikus jogállam újjáépítése igényel kétharmados többséget, hanem a széles körű társadalmi kiegyezésen alapuló új köztársasági alkotmánytól a média és munkajogi törvényeken át a szociális biztonságot garantáló intézkedésekig, vagy a korrupció visszaszorítását és a tisztességes versenyhelyzetet teremtő gazdasági rendelkezésekig az élet szinte minden területén szükségessé válik egy európai és polgári normák szerinti rekonstrukció, annak minden strukturális és személyi következményeivel együtt.