Az elmúlt hetek egyik legbeszédesebb eseménye volt a rajzfilmüzenetek formájában kifejtett német-magyar párbeszéd. Indult a diskurzus azzal, hogy a német közszolgálati televízió gyermekműsorában futott egy rajzfilm, amely félreérthetetlenül Orbán Viktort ábrázolta negatív szerepkörben – Kócos Petiként -, arra okítva a német nebulókat, hogy ettől a mumusként beállított figurától, aki a demokrácia, a szabadság és jólét megrontója, óvakodni kell a tudatában ébredező ifjúságnak. A demokratikus jogokat. európai szerződésekben vállalt közösségi kötelezettségeket és íratlan nemzetközi etikai normákat sorozatosan megszegő Viktorunk tehát ismét megkapta a kokit, ezúttal áttételesen magától a konzervativizmus európai védőbástyáját jelentő Angela Merkeltől.
nol.hu
A magyar kormányfő dühös válaszreakciója csak megerősítette a minidiktátorról alkotott képzetet, ugyanis Viktorunk gyakorlatilag politikai pedofíliával vádolta a német közszolgálati tévét, és kijelentett, ha Magyarországon ilyen történne, akkor másnap mindenki röpülne a közszolgálati médiából. Ezzel önvallomást is tett amellett, hogy nem tűri a rezsim kritikáját, és bármikor képes a kíméletlen megtorlásra, ha a hivatásos közvélemény formálók nem úgy táncolnak, ahogy ő fütyül. Viktorunk ezzel a kinyilatkoztatással beismerte azt a kézzelfogható tényt, hogy a közszolgálati média Magyarországon a kormány szócsöveként működik. Másrészt azt is, hogy apolitikai uralomtól elvileg független közszolgálati média nem működhet a mai Magyarországon. Vagyis a kormány hatáskörébe tartozó médiafelületeken a gondolat- és véleményszabadság korlátozva vagyon, a tollba mondott tennivalók tárgyát képezi. Mi, ha nem ez a tekintélyuralmi, vagy ha úgy tetszik diktatórikus hatalomgyakorlás legfényesebb bizonyítéka? Visszatértünk a Kádár-rendszer öncenzurális médiavilágába. Ha a sajtó közszolgái ezt elfelejtenék, útilapu a talpukra. Ez nyílt üzenetszerű fenyegetés – ha véletlenül nem tudnák hol is élnek valójában – és egyúttal annak is a beismerése, hogy a kormányfő rendelkezik azokkal az antidemokratikus eszközökkel, amivel politikailag sértett önérzetének retorziója gond nélkül érvényre juttatható. Vagyis egyirányúsított a magyar közszolgálati sajtó, és annak újságírói gárdája is. Ergo, aki nem lép egyszerre nem kap rétest estére, de még pogácsát sem…
A magyar miniszterelnök leplezetlenül kódolt üzenete másrészt a németeknek – a mi legerősebb szövetségesünknek – is szól, konkrétan Angela Merkelnek: a legitim, kétharmados politikai önrendelkezés jogán nem tűrjük a beleszólást a magyar ügyekbe. Szegények vagyunk ugyan, ámde szuverenitásunkból nem engedünk. Se Brüsszel, se Berlin ne szóljon bele belhoni ügyeink fideszes intézésébe, se annak európai demokratikus normáktól eltérő módszereibe. Nemcsak az uniós iga ellen prüszkölünk, hanem a berlinit sem tűrjük.
Természetesen nem maradhatott el az orbáni válaszreakció mediatizált következménye sem. A kormány első számú szócsövének számító HÍR TV-ben hamarosan megszülték – nyilván maguktól és nemzeti elkötelezettséggel – az ellenrajzfilmet. Primitívsége ellenére ebben sem a cáfolatra esett a hangsúly – mármint hogy Orbán virtigli demokrata lenne – hanem arra, hogy Németországnak ugyan valóban van mit a tejbe aprítania, azonban a tomboló újfasizmus miatt – amelyben a tettlegességig fajulóan nevelik át az arabokat és törököket – történelmileg kiújuló felelősség is terheli őket. Tehát a történelmi bűneit újraszülő rasszista Németországnak semmiféle erkölcsi alapja sincs Magyarország – avagy a magyar kormány – kioktatására demokráciából. Angela Merkel, a konzervatív Európa vezéralakja ebben a demagóg fideszes fércműben egyfajta bűnbak szerepkörben tetszeleg. Ne gondoljuk, hogy ezt úgy sem nézik!
Orbán nekiszekerezett Merkelnek. Annak az európai politikusnak, akitől felmentést remélt ez idáig elkövetett európai „kordonbontó” tetteire, a közelgő Európa Parlament előtt, ahol a 4. alkotmánymódosítás után a „magyar ügyet”, vagyis a hogy kerül a csizma az európai demokrácia asztalára című fenyegető konfliktust tárgyalják. Orbán tehát már nem csupán a nyugati balliberális összeesküvők ellen folytat szabadságharcot, hanem a néppárti oldal főszereplőjét is ostorozza.
Kérdésessé válik, hogy természetes ideológiai szövetségesei ezek után kiállnak-e mellette az Európa Parlamentben a magyar ügy tárgyalásakor úgy, mint legutóbb. Kérdéses, hogy az erőszakos fideszes alkotmánymódosítás, az EU-IMF kölcsön visszautasítása és a választási manipulációt sejtető törvénymódosítás Matolcsy jegybankelnökké történő kinevezésével tetézve nem okoz-e visszavonhatatlan fordulatot az unió és Magyarország viszonyában. A szankciók lehetséges forgatókönyvét már felvázolták: a fejlesztési támogatások megvonása, a pénzügyi kötelezettségszegési eljárás fenntartása, esetleg az uniós szavazati jogunk megvonása. A kuruckodó szuverenitásnak súlyos ára van. És ne legyen kétségünk afelől, hogy a szabadságharc számláját a magyar nemzetközösség fogja kifizetni Orbánék helyett: azok is, akik tapsolnak nekik a bátor, de haszontalan hadakozásért, és főképpen azok, akik kétségbe vonják ennek a harcnak az értelmét. Ez utóbbiaknak még a szimbolikus kompenzáció sem adatik meg lélektani jutalomfalatképpen.