A mai napi európai diskurzus a magyar ügy tárgyalásának csupán előjátékát jelenti, mert a 4. alkotmánymódosítás után – amely az unió jobb és bal oldali térfelén egyaránt kiverte a demokrácia biztosítékát – az alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottság jelentése nyomán az európai kormányként működő Bizottság júniusra tette a „politikai hungarikum” tárgyalását.
Orbán ugyan nem ment el a mostani ülésre, ahol még csak parázslottak az indulatok, de tegnap a néppárti frakció előtt (le)szerepelt a papírformának megfelelően. A miniszterelnök az esemény utáni sajtótájékoztatóján már itthon megírt forgatókönyv szerint válaszolt, szamárságnak nevezve az európai demokráciáért aggódó néppárti képviselők vélekedéseit legyen szó a hajléktalanokkal szembeni embertelen bánásmód ”alaptörvényesítéséről”, a magyar bíróságok egyenlőtlen bánásmódra vonatkozó jogszolgáltatási gyakorlatáról, vagy az Alkotmánybíróság gúzsbakötéséről. Viktorunk már prekoncepcióval érkezett a bemelegítő tárgyalásra európai pártcsaládjához: nyugaton a konkrétumok és a tények ismeretének hiányában félreértik a magyar kormány törvényhozó szándékait. Ezt a nyugati homályt kívánná ő eloszlatni. Erre kérte szószólóját, Szájert is, aki az európai alkotmányossági normákat sértő magyar alaptörvénykezés anomáliái kapcsán nem egyenes és tényszerű válaszokat adott a felszólalóknak, hanem a magyar parlamentben megszokott módon visszamutogatással és politikai megbélyegzéssel válaszolt. Így természetesen nem alakulhatott ki tárgyilagos diskurzus a felvetett problémák körül. Ha így folytatjuk, mi leszünk az európai közösség „másképp gondolkodói” a nyugati bal-és jobboldal szemében egyaránt.
Ha már végképp beszorultunk a racionális kérdésföltevések ketrecébe, legegyszerűbb lehülyézni (avagy leszamarazni) a kérdezőket párthovatartozásra való tekintet nélkül. Orbán nyilatkozatából egyértelmű, hogy hülyének nézi őket, csakhogy ezt ők is tudják. Ennek tükrében ítélkeznek a valódi tényeket kiforgató félrebeszélőről. Magyarul tudják, hogy hazudik, nem csak otthon, Brüsszelben is. Azt az állítását ugyanis, hogy a 4. alkotmánymódosítás nem szűkítette az Alkotmánybíróság jogkörét a magyarázkodás ellenére senki sem tudja sem megérteni, sem elhinni. Ez feketén-fehéren ott van a szövegben, akár magyarul, akár angolul olvassák. Ergo, ha nincs erre érthető magyarázat részünkről, akkor ők a korlátoltak. Nem Orbán és nem a FIDESZ! Ezt a viktoros „jutalomfalatkát” már a nyugati jobboldal sem képes lenyelni. Ez a magyar narancs megakad a torkán.
internetfigyelo.wordpress.com
ITT-HON ilyen jellegű közéleti vita azzal dönthető el, hogy azért nem képesek megérteni és a keserű pirulát lenyelni az erőpolitizálás menzáján, mert országrontó bolsik és balliberális ellenzékiek a vitapartnerek. Ez a magyar kommunikációs receptúra azonban nem működik sem Strasbourgban, sem Brüsszelben. A kételkedő konzervatívokat, néppártiakat nem lehet csak úgy lebolsizni, és azzal a dolog el van intézve. (Jegyzem meg: sajnos ezt itthon még beveszik! Ami arra utal, hogy a magyar demokrácia nem bírt túljutni a gyermekbetegségek korszakán.
A „magyar ügyet” tárgyaló európai parlamenti ülés – amely mindössze egy órán át tartott – dolgavégezetlenre sikerült; azaz a problémát elodázta júniusig, amikor a Bizottság részletes jelentést tesz arról, hogy a magyar alkotmányozás mely pontokon sérti az európai jogállamiságot. Eztán lehet majd korrektúrázni idehaza a „gránitszilárdságú” alaptörvényt, immár nem először és vélhetően nem utoljára.
Egy-két tanulságot azonban levonhatunk:
- A FIDESZ mellett 2013-ban már nem áll ki az európai néppárt pártcsalád, legfeljebb szemlesütve hallgat. Egyetlen komoly konzervatív politikus nem volt, aki szolidaritásáról biztosította volna Viktorunkat. Jobb híján a „náci Barbiként” elhíresült Morvai Krisztina, az európai parlamentben kiközösített jobbikos képviselőnő védte a mundér becsületét.
- Úgy tűnik, hogy az európai bal- és jobboldal egyaránt rossz szemmel nézi a vezető tisztségviselők és a Bizottság ellen folyó magyar kormány által szított lejáratási kampányt és az unió ellenes szabadságharcot. Végső megoldásként a 7. cikkelyt emlegetik, amely Magyarország uniós tagságának felfüggesztését jelenti, de óvakodnak ennek a politikai atombombának a bevetésétől.
- Orbán nem mondhat le a kohéziós támogatásról, hiszen az uniós milliárdokból finanszírozzák a hazai beruházások 95%-át, és nem mellesleg azt a fideszes gazdaságpolitikai oligarchiát, amely a Nemzeti Együttműködés Rendszerének financiális hátterét jelenti. Az uniós források befagyasztásának elkerülése érdekében tehát Orbán akár költségvetési megszorításokra, akár (alap)törvényi kiigazításokra is hajlandónak mutatkozik, mint láthatjuk a kezdeti visszakozzt a politikai reklámok és az OBH elnökének hatáskörcsökkentése kapcsán.
- Viktorunk úgy akarja folytatni az Európa ellenes szabadságharcot, hogy közben elkerülje a 2014-es választások előtt a komoly ütközeteket az unióval. Amennyire fontos számára a brüsszeli pénz, annyira lényegesnek tartja a jobboldali nemzeti szavazótábor egységesítését is, sőt euszkeptikus retorikával a szélsőjobbról is szeretne 2-3000 szavazót megnyerni. (Ezt támasztja alá a legújabb CÖF akció is, a szellemi honvédelem tárgyában Európa polgárainak írt nyílt levél!) A kérdés az, hogy ezt a magyar kötéltáncos mutatványt lehurrogják, vagy megtapsolják-e júniusban, esetleg inkább közömbösek maradnak a magyar sorskérdések iránt, mert számos egyéb és fontosabb dolguk is akad. Ez sem lenne meglepő forgatókönyv, amelyet megtapasztalhattunk már nem egyszer történelmünk során. Ha már megtörtént a magyar demokráciában a fékek és hatalmi ellensúlyok rendszerének szisztematikus lebontása, akkor miért ne mondanák nyugatias fölénnyel és cinizmussal: egyék meg a magyarok, amit főztek, úgy is mindig büszkék voltak a konyhájukra.