Ide a dohányt!

A história ismétli önmagát azon egyszerű oknál fogva, hogy a történelem kereke forgatja. Erre a következtetésre juthatunk a tavaszi trafikosztogatás – avagy a párt állalmilag szervezett dohányáruda korrupció – elemzésekor. Anno 1919 utáni lekarcsúsított „Kismagyarország” trafikügyben hasonló hatalmi visszaélésekről adott számot, mint ma közel 100 esztendővel a történtek után

 

 „A magyar kincstár ugyanis – több más országhoz igazodva – a dohányárusítási engedélyt 1919 után elsősorban a hadigondozottaknak és hadikárosultaknak tartotta fenn, mondván, hogy ez nem csak megnyilvánuló nemzeti hála, hanem jogos szociális gondoskodás is.”[*] A cél tehát nemes volt a közjó szempontjából a vesztes világháborút követően. Hasonló szociális elemeket a mai vonatkozó törvényben is találhatunk; amely a kisvállalkozók a munkanélküliek és a fogyatékkal élők foglalkoztatását szorgalmazza.

„A legnemesebb igazságérzet diktálta indítványt tett 1920 tavaszán a törvényhozásban a keresztény párti Haller József azt szorgalmazva, hogy az állam „az újraelosztásra kerülő trafikokat szociális, nemzeti és keresztény erkölcsi szempontok szerint adja oda.” A magasztos eszméket azonban akkoriban is legázolta a realitások mozdonya a végrehajtás során a „kormányzat a törvény által előírt rászorultságot kijátszva rendre trafikjoggal jutalmazta híveit és vazallusait”…

  infodebrecen.hu

Ez a vazalluspolitika látszik a közel száz év utáni trafiktenderek eredményeinek értékelésekor: a kormánypárthoz kötődő szereplők és hozzátartozóik nyerték a dohányárusító helyek döntő többségét. A pályázati eljárás tisztátalanságát vizsgálni kívánó sajtótermékek és civil szervezetek kezdeményezését – miszerint a közérdekű adatokat nyilvánosságra kell hozni ez ügyben is – Orbán Viktor ígérete ellenére elutasította a szaktárca. Tehát van mit takargatni…

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a szavazók közel kétharmada érvénytelenítené a dohány ügyben lefolytatott eljárást, mert suba alatt született döntéseket sejt. Még a fideszes szavazók egyharmada is ezen a véleményen van, amit nyilván a pártelnök-kormányfő sem intézhet el egy legyintéssel. Az illetékes elvtárs a parlamentben a kényes kérdésekre úgy válaszolt, hogy ez csupán a baloldali ellenzék hisztériakeltő kampánya, fideszes agit-prop pedig országszerte azt szajkózza, hogy a multinacionális tőke hazai kiszolgálóinak nem tetszik, hogy végre a magyar kisemberek gyarapodhatnak a dohánybizniszen – nem mellékesen erősítve a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett pártállamosított civil társadalmat, a regnáló hatalom jutalomfalatokkal hizlalt haszonélvezőit. Az, hogy kevesebben vannak azok, akik jól jártak ebben a kérdőjeles történetben, mint a kárvallottak, már kevésbé érdekli a hatalmi szereplőket. Nyilván úgy gondolják, hogy a megélhetésüktől megfosztottak – akárcsak a korrupciógyanús állami földjuttatások kisemmizettjei – képtelenek lesznek a szélesebb társadalmi közvéleményben változást előidézni. A magyar polgári nyilvánosság – ha van még egyáltalán – egyre immunisabb a politikai korrupcióra. A fideszes klientúra építés egyre nyilvánvalóbb rendszere – a köztisztviselői kar és a közalkalmazotti szféra politikailag vezényelt megrostálása után a zöld oligarchák gátlástalan térnyerésén túl – most már a kiskereskedelmet is fölforgatja. Az elitcsere és a nagy magyar átszervezés azonban ez idáig nem hangolta a választópolgári hajlandóságot az ellenzék irányába. Amíg a közvélemény-kutatások nem jelzik a veszélyt, addig garázdálkodhat a kormánypárt és gyűjtögetheti a megjutalmazott biztos szavazókat azon pofon egyszerű logika alapján, hogy a profit határozza meg a tudatot.

Simicskáék és a nemzeti oligarchák elitje sok száz milliárdos állami megrendelések KÖZ-BE SZERZÉSEINEK nyerteseiként nyugodtan nyerészkedhetne, mert a választópolgárok morális ingerküszöbe érzéketlen a nagyberuházások iránt. Úgy vannak ezzel a dologgal, mint az ember a denevérhang-frekvenciával. Képtelen ezt a magasságot érzékelni. Az út- és vasútépítések, árvízi védművek, hulladéktározók és egyéb környezetvédelmi nagyberuházások, vagy a reklám- és marketing piac zsíros falatjai fel- és elosztása az egyszerű magyar ember számára eddig is egy tőle idegen világ részét jelentették. Az, hogy korábban a Strabag és a Switelsky tarolt, most pedig a Közgép hidegen hagyja, ahogy az is, hogy korábban a multik, most pedig a nemzeti vazallus-milliárdosok zsebelik be a Magyarországon szokásos korrupciós vastörvények szerint az extraprofitot.

Az állami földjuttatások korrupciógyanús visszásságai – amit azóta is gondosan takargatnak – azonban már szélesebb társadalmi réteg – az agrárvállalkozó kisgazdák – körében verte ki a morális biztosítékot, miközben azok a harcos agrárszervezetek, akik a Gyurcsány-érában nemzeti zászlókkal feldíszített traktoraikon vonultak a Kossuth térre tiltakozni, most kussolnak, mint ama végtermék a fűben. Őket már integrálták és egyúttal domesztikálták a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, ahogy az újjászervezett Agrárkamarát is. A földosztással kapcsolatos égbekiáltó igazságtalanságok ellenére, amit rendhagyó módon egy fideszes volt államtitkár – Ángyán József – dokumentált, nem mozdultak meg a korábban oly aktív gazdakörök. Az urbánus magyarok pedig a szimbolikus szolidaritáson túl nem tehettek egyebet a kisemmizett vidéki gazdák érdekében. A korrupciógyanús állami földügyletek tehát már szélesebb társadalmi közvéleményben leltek kritikai visszhangra, azonban ez még mindig kezelhetőnek bizonyult a hatalom számára, amely a rezsicsökkentési kampánnyal elnyomta a lázadó népi kezdeményezések hangját.

shophunter.eu

A trafikbotrány azonban a hétköznapi ember ügye. Egyrészt a városiak és a vidékiek, szegények és szegényedők, másrészt a helyi közösségben élők egyaránt kárvallottjai. Nem csak a kigolyózott trafikosokról van szó, hanem minden olyan kiskereskedőről, akik eddig dohánytermékeket forgalmaztak. Nem csupán azért, mert az eddigi dohányárusításból élő 15 ezer családot löktek az út szélére, hanem azért is, mert a dohányjövedékből – évi 350 milliárd Ft – hizlalt állami költségvetés mellett az új kegyelteknek a kormányzat az utólag megemelt árréssel (10%) extraprofitot ajándékoz a fogyasztók kárára. Ne csodálkozzon minden harmadik felnőtt állampolgár, ha átlagosan 100 Ft-tal lesz drágább egy doboz cigi júliustól. Ez annyit tesz, mint havi 3000 Ft, tehát amit a rezsin adtak, azt a dohányon azonnal visszaveszik. Ez a tény pedig már a kisemberek széles körét érinti. Amit eddig az adópolitikával, vagy a multik és a bankok megsarcolásával tettek, most leplezetlenül és közvetlenül az átlagfogyasztó ellen teszik. Ez már nem olyan, mint a tranzakciós adó, ahol a szolgáltatási díjakat megemelő bankokra lehet mutogatni felelősség dolgában. Itt kétmillió kárvallott fizeti meg 5000 trafiknyertes extraprofitját. És itt még nem beszéltünk a mentális faktorról, az irigységről a nemzeti dohányboltok létesítése kapcsán: nem csak a több ezer egzisztenciavesztett család érintett ebben, hanem a lokális közvélemény is. Irigykedni pedig a magyarság tud igazán. Akkor is, ha jól megy neki, de főleg akkor, ha nem. Ezek után nem véletlen a közvélemény-kutatás eredménye: A kétharmad érvénytelenítené a nemzeti trafik mutyit. Még a fideszesek kétharmada is. Erre varrj gombot Viktor – mondhatnánk némi honpolgári cinizmussal!