A Luxemburgban székelő Európai Bíróságtól megkapta a kokit a bírák kényszernyugdíjazása ügyében a magyar kormány, ill. az általa dirigált kétharmados FIDESZ-es törvényhozás. Az európai bírák tanácsa – amelyben minden tagnemzet képviselet jelen van – megerősítette a magyar Alkotmánybíróság nyáron hozott döntését, amely alkotmányellenesnek minősítette a bírák idő előtti nyugdíjazását, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a vonatkozó jogszabályt. Ez volt az első – és lehet, hogy az utolsó – olyan figyelmeztetése a jogállamiság védelmében a kétharmados erőhatalom megfékezésének, amelyet a FIDESZ-es tagokkal „felbruttósított” magyar Alkotmánybíróság kiosztott a magyar kormánynak.
A demokrácia jogintézményeinek szisztematikus felszámolása a független bíróságokat is elérte. Az úgynevezett „átszervezés” vagy a bírósági szervezet korszerűsítése ürügyén eddig 236 bírót cseréltek le a FIDESZ-es Handó Tünde OBH elnök vezetésével. Nyilván fiatalabbra és lojálisabbra. A hatalmi szándék nyilvánvaló: a politikai ellenfelekkel való leszámolás. Az elszámoltatás ürügyén – amibe már két kormánybiztos is belebukott – kampányszerűen zajló koncepciós perekhez a kormányzati szándékokat lekövető bírói (ügyészi és rendőrségi) apparátusra van szükség. A bírói testületek megfiatalításának bevallott szándéka mögött feltehetően a politikai célú tisztogatás – az öreg komcsi bírák eltávolítása – kormányzati szándéka áll.
A komcsizás természetesen bejön a honi népi politizálás szintjén – mintegy morális igazolását adva a jobboldali „B” listázásnak, de a luxemburgi bíróságon azt diszkriminációnak hívják. Ezért meszelték el a bírák kényszernyugdíjazásáról szóló törvényt. A magyar kormányzati szervek, így a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tudomásul vette az Európai Bíróság döntését, amely szerintük már „eső után köpönyeg”, ugyanis a júliusi Alkotmánybírósági döntés után – nyilván előre érezvén a hasonló tartalmú uniós elmarasztalás esélyét – visszavonták az alaptörvény sziklaszilárd kövébe is bevésett diszkriminatív jogszabályt. Ez azonban csak részben igaz, és mit sem változtat azon a tényen, hogy azóta lecseréltek 236 bírót, és ezzel megrendítették Európa és a hazai honpolgárok körében is a törvényhozó hatalomtól független bíróságba vetett hitet. Másrészt azóta sem tettek semmit, hogy az általuk kialakított áldatlan helyzetet orvosolják. Azt gondolhatná az eseten joggal felháborodó közjegyző, ügyész, bíró vagy állampolgár, hogy az elmarasztaló ítéletet önkritika és morális-szakmai igazságtétel követi, vagyis a bírák jogállásának és munkaviszonyának rendezése. Azonban más hasonló esetek kapcsán is láthattuk, hogy a félresikerült kormányzati döntések megváltoztatása és helyretétele nem erőssége a jelenleg regnáló elitnek, ahogy az önkritika is olyan távol van tőle, mint ide Lacháza.
napizeje.blog.hu
Az önkorrekcióra való képtelenség arra vezethető vissza, hogy azt a hatalmi gyengeség jelének vélik Viktorék, akik szívesebben tetszelegnek az erőpolitizálás maskarájában.
Általában jellemzője a diktatórikus rezsimeknek az, hogy hibás döntéseikkel azért képtelenek szembenézni, mert ezt politikai presztizsveszteségként élnék meg. Az pedig mindennél fontosabb számukra, hogy híveik előtt hatalmuk megingathatatlanságának látszatát megőrizzék. Semmi mással nem magyarázhatjuk a politikai patológia minősített esetei közé számító miniszterelnöki reagálást az Európai Bíróság döntése után.
Orbán Viktornál bizonyára elgurult a gyógyszer, amikor sajtótájékoztatóján a „tőle megszokott bizarr népi fantázia legújabb remekművével” rukkolt elő, nem leplezvén csillapíthatatlan gyűlöletét az őt és rendszerét megregulázó hatóság iránt: „régen láttam olyat, hogy a döglött kutyát fejbe vágják. Itt most ezzel a helyzettel állunk szemben.” Így summázta Viktorunk a történetet, hogy mindenki értse. Tegyük hozzá; nehéz gyerekkora lehetett a felcsúti állatbarát környezetben. Azt mindenesetre Nyugaton sem értik félre, hogy a magyar törvényhozást és kormányt elmarasztaló ítéletet hozó nagy tekintélyű nemzetközi bíróság tagjait de facto lesintérezte. Kijelentésével – amely bejárta a külföldi konzervatív sajtót is – újabb negatív rekordot könyvelhet el országimázs tárgyában. Miközben a kormány különböző hazai és külföldi marketingcégeken keresztül milliárdokat költ el Magyarország jobb megítélése érdekében, O. V. egy mondattal lenullázza az erőfeszítéseket, hozzájárulván ahhoz, hogy Magyarország végképp elszigetelődjön a nyugati szövetségeseitől, akiktől egyébként támogatást és hitelt remél. Elképzelhető hogyan fogadták ezután Orbánt a brüsszeli költségvetési kérdésekkel foglalkozó miniszterelnöki tanácsülésen, amely után szintén követelőzött a strukturális alapokból való részesedést illetően. EU-ellenes kampányáért, exhibicionista hatalmi törekvéseinek következményeiért Magyarország súlyos árat fizet. Európában nem divat a balkáni populista stílus. Ezt még a jobboldali néppárti körökben sem díjazzák. Ezután hiába érvel logikusan amellett, hogy a fejletlenebb eurégióhoz tartozó országoknak jár a felzárkóztatást segítő kiemelt támogatás, szalonképtelenné válása okán azok sem veszik komolyan, akik ebbéli törekvéseikben szolidárisak lehetnének velünk. A jövő évi európai költségvetésből – amely amúgy is rendkívül konfliktusterhes folyamat árán születik – és a következő hat éves fejlesztési büdzséből a magyar kormány és a miniszterelnökünk nemzetközi megítélésének függvényében alighanem a rövidebbet húzzuk.
A bírák kényszernyugdíjazása kapcsán hozott elmarasztaló ítélet után pedig – ha a magyar kormány és törvényhozás nem hajlandó a luxemburgi döntést végrehajtani – a következő körben már milliárdokat fizethetünk a kötelességszegésért. A nemzeti szuverenitást és szabadságharcot hirdető kalandor magyar külpolitikáért Magyarország súlyos árat fizethet. No, nem azért, mert nemzeti, hanem azért, mert az európai jogállami normáknak és az alapszerződésben foglaltaknak nem megfelelő, az az stílusában félázsiai, törvényhozásában pedig önkényuralmi…