Az etatizmus, az állam szerepének primátusa a polgárok érdekeivel szemben – ez a fideszes trendi. Nem baj ha nyakig úszunk az adósságban és a sárgacsekk-tengerben, csak az állami büdzsé legyen konszolidált. A hiánycél teljesüljön és ennek még örülni is kéne. Tapsolni a deficiteljárás felfüggesztéséhez, Orbán brüsszeli sikeréhez, szabadságharcos diadalához. Magyarország jól teljesít, de kivel szemben. Délibábos mutatvány ez is, amely fölött össznemzeti örömöt és elégedettséget kellene érezni. Valahogy nem megy, mármint a kollektív sikerélményben való osztozás. Még a legelvakultabb drukker sem szokta megtapsolni kedvenc csapatát, ha rendre öngólokkal kápráztatja el a közönséget.
akadalymentes.kormany.hu
De nézzük csak, minek kellene örülni! Magyarország teljesítette a 3% alatti hiánycélt, így megszüntették a kötelezettségszegési eljárást. Ez tény. De az is, hogy ezért milyen árat fizettünk. Ha kiszámoljuk, az egy kisebb nemzeti tragédiával felér.
Először is 2011-ben lenyúlták 3 millió magyar ember évek alatt megtakarított pénzét a 3000 milliárd Ft értékű magánnyugdíj-pénztári vagyont. Ez a kényszerállamosítás a legsötétebb bolsevik terrorra emlékeztet: a polgártalanítás vagy az erőszakos proletarizálás időszakát idézi. Egyszerű vagyonelkobzás történt. Úgy is értelmezhetjük, hogy az ország harmadát fejenként 100000 Ft-ra vágták meg, de ennél többről, a nyugdíjas kori egzisztenciális biztonság feléléséről van szó. Elvileg millióknak kellett volna felháborodottan tiltakoznia, de nem történt semmi.
Aztán jöttek a megszorító csomagok vagy három tételben – szegény Széll Kálmán csak forog a sírjában – közel 2000 milliárd Ft értékben. Ha nem számítjuk a banki hitelezés befagyasztása miatt keletkezett károkat, az IMF hitel hiányából keletkezett veszteségeket, a gazdagok érdekében módosított személyi jövedelemadó okozta évi 500 milliárdos költségvetési károkat, akkor is a magyar büdzsé 20%át teszi ki a megszorításokból és a magánnyugdíj-pénztári vagyon lenyúlásából származó összeg. Ez három évre arányosan elosztva több mint 6%. A Brüsszel által elvárt költségvetési hiány 3%. Ha nem történtek volna eme drasztikus intézkedések, évi 9% körül teljesítettünk volna. A magánvagyon lenyúlása egyszeri és megismételhetetlen. Az egyéni számlákra történő beígért átvezetésről még senki nem kapott igazolást.
A költségvetési megszorítások egyes ágazatokat a tönk szélére juttattak, pl. a felsőoktatást. Erősen kétséges, hogy fenntartható-e ez így, vagy mint Málta estében, újra kezdődik jövőre a túlzottdeficit-eljárás, ami veszélyezteti az évi 1500 milliárd Ft-nyi brüsszeli fejlesztési forrás lehívását is.
Orbánék Matolcsystul tehát nem vetettek, csak arattak abból a kevésből, ami kenyérre sem elég. Hiába kérte Brüsszel a fenntartható költségvetés tervét, hiába javasolta a népnyúzó adóztatás helyett a gazdasági növekedésre orientált intézkedések meghozatalát, hiába óvott az elszegényítő gazdaságpolitikától, hiába kért társadalmilag igazságosabb progresszív közteherviselést vagy valódi új munkahelyeket a zsákutcás megoldást jelentő közhasznú foglalkoztatás erőltetése helyett. De – úgy tűnik – hiába kér az Unió demokráciát is Magyarországnak. A nemzeti kormányunk büszkén dacol a szabadságot és jólétet követelő európai normákkal. Teszi mindezt a magyar nép nevében. Az a furcsa helyzet állott elő 3 év után, hogy Brüsszel próbálja megvédeni a hazai társadalmat, miközben gyarmatosítóként éppen saját kormányunk lép fel. Az állam mindenhatóságának és prioritásának rendeli alá a polgári autonómiát, és a civil szférát etatista eszközökkel próbálja maga alá gyűrni. A köztisztviselők, közalkalmazottak millióit hozták munkajogi szempontból alárendeltebb és kiszolgáltatottabb helyzetbe, a munkanélkülieket és a szegények tömegeit minden eddiginél megalázóbb életesélyekkel „ajándékozták meg”, a vállalkozókat párthovatartozás alapján diszkriminálják, vagy jutalmazzák. A polgári Magyarország ’98-as fideszes eszményét felváltotta az új hűbéri-vazallusi elveken irányított társadalom.
Orbán Viktor szerint – 2013. június 17., Magyar Nemzet – a kormány befejezte az új, a következő évtizedekre versenyképességet teremtő gazdasági szerkezet átalakítását, létrejött a munkaalapú gazdaság, és Magyarország éppen most lép ki a recesszióból. A főnök tehát fenemód elégedett ország építő teljesítményével, ami ugyan sem szociális, sem gazdasági, sem kulturális szempontból nem emelte ki Magyarországot a depresszió mocsarából – ha lehet még mélyebbre taszította – de neki és pártjának alap-és választási törvénnyel bebetonozott, jókedvvel és bőséggel kikövezett jövőt ígér.
Már csak az a kérdés marad, hogy a politikai mazochizmusra hajlamos és a tragikus nemzeti sorsba beletörődni képes magyar választópolgárok hajlandók lesznek- é legitimálni ezt a szép, új magyar jövőt, hogy az egykori legvidámabb barakkot néhány évtized múltán Európa legszomorúbb országaként emlegessék. Az előjelek vészjóslóak. A pesszimista társadalmak ranglistáján a kormány hurráoptimizmusa ellenére máris sikerült élre törnünk!