A Téli Rózsás Diákforradalom mintha elcsendesedett volna… No nem azért, mert a hallgatók téli álomra szenderedtek, vagy a tüntetések nyomán visszavonulót fújó kormány megoldotta volna a bajok 6 pontban foglalt okát. A diákság átmeneti tűzszünetének magyarázatát abban az egyszerű tényben is kereshetjük, hogy január végéig vizsgaidőszak van, vagyis abszolválni illik a drágán megfizetett szemesztert. A család is ezt várja el tőlük okkal, joggal…
index.hu
A „forradalmi” eseményekben, amely bőséges humorral tette vidámabbá az amúgy kilátástalannak tűnő küzdelmet, a kormány végül nem győzte felüllicitálni magát az állami ösztöndíjas férőhelyeket illetően, és a keretszámokat is eltörölte ijedtében. De számos kiskaput hagyott az eredeti szándéka – az önfinanszírozó felsőoktatás – megvalósítására, és legfőképpen a pénzügyi kérdéseket nem rendezte. (Nem véletlen tehát, hogy a perint-parti Sivária hallgatói is kéthetes késéssel jutottak a januári ösztöndíjhoz, és ez még csak a kezdet…)
A gyanútlan szemlélőnek megnyugvással szolgálhat az a tény, hogy hétfőn az óévi ígéretek beváltásaképpen megállapodást írt alá Balog Zoltán erőforrásminiszter (bocs, ez olyan terminus, aminek az orwelli újbeszédben lenne a helye, vagy legalábbis Besenyő István következő szövegelemző groteszk produkciójában) és Nagy Dávid HÖOK elnök. Ez az un. megállapodás a „nesze semmi fogd meg jól” elve szerint fogant. Lehet persze egy jó dolog – mármint a felek közti valódi érdekegyeztetésen alapuló megegyezés – kezdete is, de annál semmiképpen nem több. A kormányzati szalámitaktika jegyében addig is mindent elkövettek annak érdekében, hogy kijátszák egymás ellen a hallgatói és oktatói érdekképviseleteket és a mostani „megállapodás” koreográfiája is erről szól. Hivatalos és legitim partnernek a kormány legfeljebb a HÖOK-ot fogadja el, nem pedig a tiltakozáshullámból született Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumot, amely a rektorokat, a szakszervezeteket és legfőképp az alternatív hallgatói és oktatói hálózatokat (HAHA, OHA) tömörítette harci egységfrontba. Ezek a bázisdemokratikus alapon szerveződő, és a sztrájkok során radikalizálódó szervezetek jelentették, (és jelentik ma is) a motorját és tömegbázisát az egyre formálisabbá váló hivatalos szervezetek mellett a magyar egyetemi mozgalomnak. A nemrég még a Parlament előtt ülősztrájkoló Nagy Dávid HÖOK elnökben volt annyi politikai lélekjelenlét január 28-án, hogy a megállapodást csak azzal a feltétellel volt hajlandó aláírni, ha az oktatási kormányzat a következő fordulóba bevonja a most – tegyük hozzá nem véletlenül kihagyott – hallgatói és oktatói hálózatokat is. Így ugyanis elkerülhette egyrészt a Téli Rózsás Forradalom elárulásának vádját, másrészt erősíthette a mára már egyre kiüresedettebb hivatalos diákszervezet legitimitását. Arról nem is beszélve, hogy a decemberben létrehozott Felsőoktatási Egyeztető Fórum szereplői megegyeztek a követelések 6 pontjában, amely a kormánnyal történő megállapodás alapját képezheti. A mostani részmegállapodás a HÖOK és a kormány között pedig azért is elégtelen – és ez volt a HAHA és az OHA véleménye is, akik februártól újra hadat üzentek nyomatékképpen – mert a sarkalatos hallgatói követeléseket csak részben, és azt is ímmel-ámmal teljesítenék.
Az egyeztetés egyik részeredménye, hogy a korábban diszkriminált 16 szakon (jogász, közgazdász, bölcsész, kommunikáció) is indulhatnak állalmilag támogatott képzések. DE!! (és itt van a kutya elásva) olyan magas felvételi ponthatárokat (425-470 pont) állapíthat meg a miniszter, ami kétségessé teszi az állami ösztöndíjhoz jutás lehetőségét. Így marad a luxus(drága) képzés a piacképes diplomát adó területeken, ami annyit jelent, hogy a magyar családok 5-10%-ának van csak reális esélye arra, hogy ezeken a szakokon és egyetemeken taníttassa gyermekeit. Ez pedig egyenlő a társadalmi kirekesztéssel annak dacára, hogy az ERŐforrás miniszter ígéretet tett a hátrányos helyzetű diákok tanulmányainak támogatásásra…
A hallgatói mozgalom ugyan vitathatatlan sikere, hogy eltörölték az állami felsőoktatási sarcot és kirekesztést jelentő keretszámokat, de a miniszter az orbáni technokraták (Demján, Parragh) sugalmazására haszontalannak bélyegzett szakokon továbbra is keretszámokkal korlátozhat az önkényesen megállapított felvételi ponthatárok révén.
A keretszámok eltörlésének részsikerére utal a megállapodás azon pontja is, amely az első helyre jelentkezők 10-20%-ának törekszik biztosítani az állalmi ösztöndíj lehetőségét. A törekszik kifejezés itt olyan, mint a kutya vacsorája. Vagy lesz, vagy nem…
Orbánék a legnépszerűbb szakokon ötödére zsugorították az ingyenes férőhelyek arányát, most pedig – nyilván az országos diáksztrájkhullámtól félve – a korábbi szintre emelnék, természetesen feltételes módban. Lehet, hogy úgy leszünk ezzel is, mint baka a szabadsággal, járni jár, de nem jut.
Megszűntek tehát – az óévvégi oktatási kormányzat ígéretek szintjén – a keretszámok, de a miniszter mégis magas ponthatárok meghúzásával visszacsempészi azokat a rendszerbe. Tandíj sincs – mint Viktorunktól tudjuk – de azért fizetni kell havonta esetleg százezreket, ha valaki diplomát szeretne.
A felsőoktatás állalmi finanszírozását a Matolcsy-Orbán unortodox ikerpáros az elmúlt három évben gyakorlatilag lefelezte. A magyar egyetemek támogatásának aránya a nemzeti jövedelemhez képest az európai átlagnak alig több, mint a fele. A kormány az egyetemi konfliktusok eszkalálódásától való félelmében visszavonulót fújt ugyan és csalóka reményeket táplál. Tárgyalási készséget is mutat, noha nem minden szereplőnek… A felsőoktatási egyeztetés asztala január végén még nem kerekedett ki, ahogy azt sem tudjuk, hogy az egyetemek alapműködését is veszélyeztető finanszírozási káoszból hogyan kecmereghetünk ki. Amíg nincs megfelelő költségvetési háttere az egyetemeknek, addig csak félresikerült megállapodások születhetnek. A közvetlen politikai konfliktusok felelősségét a kormány áthárítja az intézményekre, amelyek pénz hiányában és kapacitásgondjaik okán lesznek kénytelenek behatárolni felvehető hallgatóik számát.
Részsikerek vannak tehát, de jobbára csak az illúziók szintjén maradnak, ha valami alapvető nemzeti költségvetési fordulat nem következik be. Ha ez nem történik meg, akkor jöhet a tavaszi szénszünet, amikor elgondolkodhatnak a kárvallottak azon a mindig újjászülető magyar gondolaton, hogy „Márciusban újra kezdjük” – mozaikszóval MUK is értik az idősebbek. Addig is, mint a jó cserkész: Légy résen!…