A magyar kormány kontra IMF követhetetlennek tűnő elmúlt hároméves „táncának” legutolsó csárdásához Varga Mihály – az éppen esedékes – kormánybiztos elhúzatta a meglepetésszerűen föllépő cigánybandával az IMF nótáját. A tárgyalófelek a kiszivárgott hírek szerint a végén még táncra is perdültek…alighanem a „ha énnékem sok pénzem lesz felülök a repülőre” kezdetű közkedvelt magyar nóta jelentette az aláfestést.
Az IMF delegáció tagjai oszt föl is ültek a gépmadárra a mulatságot követően, és dolgavégezetlen hazatértek. Tán nem is csodálkoztak túl nagyot, hiszen nem először fordult elő ez velük az elmúlt években Magyarországon. Tragikomikus véget ért tehát az Orbán Viktor által koreografált hitelfelvételi kutyakomédia. Lőttek a sokat hangoztatott készenléti hitelkeretnek, de Matolcsy unortodox tündérmeséjének legújabb siker sztorija – nevezetesen, hogy két héttel a törlesztési határidő előtt tudtuk kifizetni az IMF-nek az esedékes törlesztő részleteket, amely fényesen bizonyítja az ország pénzügyi stabilitását – nyilván megnyugtatja a piacokat és az embereket (értsd: honi szavazópolgárokat) egyaránt. A valóság azonban másképpen reagált: a forint zuhanórepülésbe kezdett… Nem is oly rég, 2010 júniusában ebrudalták ki először a Nemzetközi Valutaalapot a gazdasági szabadságharcot meghirdető kétharmados fülkeforradalmárok. Nem kell a gyarmatosítok társadalmi-gazdasági megszorításokat követelő hitele, még akkor sem, ha 3%-os kamatra adják. Ha már egyszer kurucos jókedvükben rásütötték az IMF-re a nemzetet sanyargató, kizsákmányoló tőke bélyegét, nincs helye szabadságszerető honunkban ennek a bajkeverő hitelbrigádnak. A mostani búcsúztató annyiban sikerült komikusabbra a 2010-es kipaterolásnál, hogy most magyaros vendéglátást és zenei aláfestést is körítettek hozzá. Mégpedig virtigli magyar cigányok húzták fehér asztal mellett – mintegy konvertibilis hungarikumként – a talpalávalót. Ez a koreográfia lehetett persze a Nyugatnak szánt üzenet is, miszerint a romaintegrációs program sikeresen alakul Magyarországon, és ennek az IMF csárdás a legfényesebb bizonyítéka. Summa summarum: elhúztuk a nótájukat cigányos virtussal, és ők most úgy távozhattak dolguk végezetlenül, hogy legalább egy jót mulattak magyarosan. Nem számít, hogy az IMF-bulin szerényen számolva is 138 milliárdot buktunk, mármint ennyi az a szakelemzők szerint az ország vesztesége az elsikkasztott hitelszerződés miatt. Ennyi a gazdasági szabadságharc közvetlen ára, plusz még az a 300 millió, amiből a Nemzetközi Valutaalap elleni országos médiakampányt finanszírozták, tegyük hozzá közpénzből.
stop.hu
Ennyiből talpra állhatna a legatyásodott felsőoktatás, feltölthették volna a gyógyszerkasszát, megadhatták volna a beígért béremelést a tanároknak, sőt még jutott volna Viktorunk megalomán hobbijára, a stadionépítésre is. …De nem számít, mindez a „kis” veszteség belefér a nagy magyar narancsos vircsaftba, ha mégse, akkor majd Matolcsy újabb kiigazító (ez általában megszorító jellegű szokott lenni) csomaggal rukkol elő.
Éveken át hitegették az Uniót és a piaci szereplőket az IMF hitel megkötésének szándékával. A lebegtetés célja a piacok megnyugtatása és a forint stabilizálása volt. A múlt heti búcsúcsárdás azonban sokba kerülhet, ugyanis egyértelművé tett, hogy mi a kormány valódi szándéka. Inkább a piacról vesznek fel drágábban hitelt, mint az IMF-től. Ezért az orbáni gazdasági honvédelemért súlyos felárat fizetünk. No meg Matolcsy jegybank elnökségének lebegtetése is tetézi mindezt. Ez ugyanis egyértelmű gazdasági hadüzenettel ér fel. Márciustól úgy táncolhat a Magyar Nemzeti Bank, ahogy a kormány fütyül. Veszélybe kerülhet – különösen a választási kampányév közeledtével – a féltve őrzött valutatartalék is. Nem véletlen tehát, hogy a forint árfolyamhullámai a bűvös háromszázas határt kezdték verdesni.
Aki időt nyer, csatát nyer – szól a régi római bölcsesség. Miközben a pénzügyi stabilitást ígérő IMF hitel délibábja szertefoszlani látszik, a kormányzat újabb évet nyert jelenünk és holnapunk rovására. Mindezt tette azzal az egyszerű trükkel, hogy az elmúlt évi viszonylagos forintstabilitás mellett gátlástalanul bocsátotta ki az államkötvényeket. Ezek a kvázi „békekölcsönök” hivatottak az államháztartás egyensúlyát biztosítani. Ez is hitelfelvétellel egyenlő, csak nem a külső adósságállományt növeli, hanem a hazait. Az adósságszolgálati statisztikát jól lehet kozmetikázni ezzel a trükkel. A kincstárjegyek és a múlt év végén kibocsátott euro-kötvények biztosították a recesszióba süllyedt orbáni rendszer finanszírozhatóságát. Emellett ne feledjük a Matolcsy-féle megszorító csomagsorozat százmilliárdokra rúgó lefaragásait, amelyet az adóprés fokozásával (telefon, sárgacsekk, tranzakció stb.) tetéztek.
Az értékesített magyar állampapírok, befektetési jegyek mértéke több ezer milliárd forintra rúg. Futamidejük rövidsége (4-7 –v) és a kamatláb mértéke (7,5-9,5%) alapján vonzó pénzügyi befektetésnek tűnik. Közel s távol Európában és a tágabb világban sincs ilyen jól fialó megtakarítási lehetőség, mint Magyarországon még az amúgy rendkívül magas országkockázati felárak mellett is.
Feltehetően nem Pista bácsi és Mari néni a főszereplője a lakossági értékpapírok tulajdonosi körének. Különösen igaz ez az 1,3 milliárd euro értékben 2012 végén kibocsátott kötvényekre, amelynek csak tizedét értékesítették a lakosság körében, a többit pedig zömmel külföldi tulajdonú intézményi befektetők vették meg, nem tudván ellenállni az 5,1%-os euro alapú kamatláb csáberejének. Eközben miniszterelnökünk – mintegy más világban élve – a munka alapú társadalomról tart kioktatást Brüsszelben a jóléti kapitalizmus összeomlását vizionálva. Érthető, hogy a nyugati bankbetétek után fizetett 0,5-1%-os kamathoz képest, a 2,5%-os európai infláció mellett a magyar eurokötvényekért valóságos befektetői tülekedés kezdődött. Az első sikeres értékesítési hullámon felbuzdulva az Államadósság-kezelő Központ 2013-ra további 4 milliárdos értékesítést tervez, 4,7%-os kamattal. Ez a nagy magyar kormányzati hazárdjáték jóval komolyabb rövid távú bevétellel számol, mint amit az IMF hitel jelenthetett volna.
Nem járhatunk túlságosan távol az igazságtól, amikor azt feltételezzük, hogy az Orbán–kabinet transzparensen Nyugat és hitelgazdaság-ellenes agit. prop-ja mögött a rendszer finanszírozhatóságát a kormányideológia szintjén elutasított spekulatív tőke biztosítja. Nem zárható ki az sem, hogy ma Magyarország a spekulatív hazai és nemzetközi tőke Eldorádójává vált. Érdemes tehát a Liechtensteinben kifehérített pénzeket itthon befektetni.
A kormányzati gazdaságpolitika sikerpropagandájának egyik fontos eleme, hogy a befektetői bizalom mércéjét az állampapírok körüli felvásárlási láz intenzitásával hozzák összefüggésbe. A bizalom azonban nem Matolcsy és Orbán érdeme, hanem az egyszerű matematika győzelme a nagy magyar unortodox hülyeség fölött. Nem lehet kétséges, hogy a politikai status quo megőrzésének felárát a magyar adófizető polgároknak kell kiegyenlíteni. És ez nem csupán a jövő zenéje, hanem mindennapi téma azáltal, hogy az államhitelként funkcionáló értékpapírok kamatai a folyó költségvetést terhelik.
A pénzügyi kormányzás a belső államadósság fokozásával javítja a külgazdasági egyensúlyt, ami egyet jelent a válság elnapolásával. Ez azonban legalább akkora nemzeti átverés, mint a szocialisták jóléti rendszerváltása volt – igaz, abból hazavihettünk valamit (a külföldi hitelből finanszírozott közalkalmazotti béremelés), de ebből aligha…