Október 23-án az ellenzéki erők is erődemonstrációra készültek a Műegyetemnél, bizonyítván az összefogás értelmét és társadalmi hatékonyságát. Utólag elmondhatjuk, hogy a kitűzött célok közül egyik sem valósult meg igazán. Ugyan a szónokok és az általuk képviselt szervezetek előzőleg egyeztettek az együttműködés minimál-konszenzusának ügyében: azaz csak arról beszélnek, ami összeköti a demokratikus ellenzék politikai szereplőit, emígyen demonstrálván az egységfrontot. Azonban ettől eltérően a kisebb partnerszervezetek vezérszónokai (Kuncze, Fodor Gábor, de leginkább Gyurcsány) az MSZP-Együtt PM választási együttműködésének elégtelenségét ostorozta, előrevetítve a bukás lehetőségét is – mintegy zsarolásként. A DK ráadásul jól szervezett skandáló csoportokkal alaposan megleckéztette Mesterházyt és Bajnait, amit a sajtó utólag úgy értékelt, hogy Gyurcsányék tudatosan „meghekkelték” az ellenzéki összefogás ünnepét.
Valóban nem történt semmi újdonság: az ellenzéki együttműködés ugyanúgy folytatta az eddigi megosztó politikát, mint ez idáig. Csak most az ellenzéki nyilvánosság országos nagyszínpadán vitték színre az elégedetlenség, a széthúzás és a pozícióharc melodrámáját. Nem éppen közkívánatra. Az ellenzéki együttműködés alapvető célja tekintetében ugyan teljes az egyetértés: ez pedig az Orbán-kormány leváltása. Az eszköz, módszerek és szereposztás tekintetében azonban szinte teljes a káosz. Azt tudják mit akarnak, de a hogyan és kivel még most is tisztázatlan. Az MSZP és az Együtt-PM pártszövetség és választási együttműködésének szentesítése egyúttal az ellenzéki kisebbség (DK Szabadelvű Polgári Egyesület, Liberálisok, SzEMA, sőt a MOME) kirekesztésével egyenlő. Így érthető ez utóbbiak tiltakozása és törekvése a választási megállapodás újratárgyalása tárgyában. Minél jelentősebb társadalmi támogatottságot élveznek, annál nagyobb részt kívánnak az ellenzéki tortából. Különösen a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány, akik az utóbbi hónapokban a közvélemény-kutatások szerint megizmosodtak és immár a parlamenti küszöb átugrását vizionálják egyedül is. Az ellenzéki összefogás egyik – és nem csupán szépséghibája, hogy nem tud felmutatni kritikai alternatívát jelentő szervezetet és személyt, így tulajdonképpen beszűkíti saját politikai mozgásterét a balliberális térfélre.
budaorsiinfo.hu
A Bokros Lajos által gründolt MOMA, amely hitvallása szerint konzervatív ugyan, de a főnök emlékezetes baloldali szerepvállalása (Bokros-csomag a Horn-kormány időszakában) mindezt hiteltelenné teszi, annak ellenére, hogy később a közismert közgazda MDF-es kitérőt tett. Az MDF utódpártja a JESZ, amely a parlamenten kívüli politikai erőként és a nemzeti konzervativizmus örökösenként eljátszhatná a jobboldali kritikai bázis szerepét nem csupán homokba dugott fejjel gubbaszt a rendszerváltó kormánypárt történelmi torzójaként, hanem gyakorlatilag levonult a magyar politikai térképről. Pedig Dávid Ibolya külső és belső ellenfelek által felmorzsolt Magyar Demokrata Fóruma után a rendszerváltó politikai erő elhamvadó poraiból Főnix-madárként újjászülető Jólét és Szabadság Párt az eredeti MDF-es gyökerekhez való visszatéréssel (tehát a nemzeti konzervativizmus felvállalásával) próbálta legitimálni küldetését. De jelen pillanatban – a mai pártvezetés alkalmatlansága okán – temetetlen politikai hullaként hever a közérdektelenség oltárán. A magyar közéletben azt sem tudják, ki vezeti ezt a máig országos irodahálózattal és kipróbált politikusgárdával rendelkező, méltatlanul felejtésre ítéltetett politikai erőt. A kormánypárti politika jobboldali kritikai bázisát tehát nem sikerült integrálni az ellenzéki együttműködés rendszerébe, pedig a kiábrándult FIDESZ-szavazók elsősorban itt találhatnának menedéket ideológiai meghasonlás nélkül. Azok az el nem kötelezetté váló jobboldali szavazók, akik nem kívánnak a szélsőjobbra sodródni akkor sem, ha más alternatíva nem kínálkozik. Mert legyünk már egy dologgal tisztában! Minden felszínes politológiai elemzés dacára az 1 millió el nem kötelezett választópolgár számottevő része jobbos (de nem Jobbikos) beállítottságú, így az ő megnyerésük csak akkor lehet eredményes, ha az ellenzéki együttműködés képes lesz nemzeti elkötelezettségű jobbos alternatívát is kínálni. Akármilyen jogos és okos a balliberális kormánykritika, attól még nem lesz hiteles az ideológiailag és világnézetileg nem független el nem kötelezett szavazók táborában.
hu.wikipedia.org
Ma még a Gyurcsány-kérdés tűnik a 2014-es választások meghatározó problémájának az ellenzéki együttműködés eredményessége szempontjából. Pedig ez a politikatudományi egyenlet maximum nullára végződik. Amennyit hoz, annyit visz is. Tehát nyugodtan felvállalható a választási matek alapján. Egyébként pedig mindig megújuló, fölösleges konfliktusforrás, amely az ellenzéki széthúzás élő bizonyítékaként a kormányerők malmára hajtja a vizet. Az október 23-án megrendezett közéleti műbalhé is erről szól. A FIDESZ-alapító Fodor Gábornak és Ungár Klárának, vagy Bokrosnak ugyan úgy helyet kellene szorítani az Orbán-rendszert váltó csoportban, ahogy Gyurcsánynak is. Ez azonban – véleményem szerint – még mindig kevés nem csak a kormány, hanem a rendszerváltoztatáshoz is. Mert ismerjük el: Orbán Viktor egy új rendszert, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét alapozta meg az elmúlt években, amely minden igazságtalansága és hibája ellenére működőképesnek tűnik.
Azt a változásban csalódott és vesztes 1 millió honpolgárt, akik a mérleg nyelvét jelentik a 2014-es választásokon csak olyan ellenzéki együttműködés képes politikailag mozgósítani, amely nem csupán balliberális alternatívát kínál. Nem csak a programok, hanem és elsősorban az azokat megjelenítő személyek révén. És van itt még egy nem elhanyagolható tényező. Magyarországon vélhetően nem vevő a honpolgár a kétpártrendszerre. A magyar politika-és társadalomtörténet nem amerikanizálható. Kultúrgénjeink ennél színesebbek. Ahogy sikertelen volt a szovjet-típusú proletarizálási kísérlet, úgy a globalizációszerű amerikanizálódás is a kétpólusú politikai rendszert illetően a magyar tradíciók kárpát-medencei zátonyára futhat. Mert ma még csak remélhetjük: a polgári Magyarország búvópatakszerűen előtörő emlékei és élményei nem múltak el nyomtalanul a nép lelkületében és közéleti emlékezetében. Még akkor sem, ha a közvélemény-kutatók nem igazolják e polgári többszólamúság jelenlétét. Ezek e felmérések képtelenek a kultúrgenetikai motivációk jelzésére. Ezeknek a rejtett erőknek a működésére csak a szavazófülke homályában derül fény. De csak abban az esetben, ha nem veszik el időközben az állampolgári akarat és türelem a kétségek útvesztőjében… Mert ha így folytatjuk, az is elveszhet, és a végén csak vesztesek maradhatnak a győztesek színpadán! Végképpen hiteltelenné válhat a rendszerváltó magyar demokrácia! Nem csak a választópolgárok, hanem a megválasztott képviselők előtt is. És akkor eltüntethető lesz minden tükör a parlament épületéből, hogy elviselhető legyen a magyar lét elviselhetetlen könnyelműsége…És akkor már a jól bevált magyar humor sem segíthet minket abban, hogy lélektanilag elviselhetőbbé tegyük azt, amit mi rontottunk el…Harangokat hangolni semmi kedvem, inkább hallgatom zengésüket, ezért elnézést kívánok olvasóimnak!