Őseink is a kontinensek vándorai voltak valaha, és a statisztikák tükrében ez ma sincs másképp. A honfoglalás kori magyarságnak megfelelő népesség – félmillió honfitársunk – vágott neki a nagyvilágnak a jobb-lét reményében. Dédapáink még Amerikában keresték az ígéret földjét 100 éve, az ükunokák kivándorlási célállomásai manapság a nyugat-európai országok, jelesül mindenekelőtt Ausztria, Németország és Anglia. Miközben Orbán Viktor a Nyugat alkonyáról-hanyatlásáról és romlottságáról szónokol, egyre több polgártársunk keresi Európa jobbik felén a boldogulás lehetőségét. A növekvő mértékű egzisztenciális emigráció következményeképpen idestova félmillió honfitársunk él és dolgozik tartósan az anyaországon kívül. Egyre többen közülük végállomásnak tekintik a befogadó országokat. A letelepedési engedélykérelmek növekvő számából erre következtethetünk. No meg arra, hogy Magyarország egyre élhetetlenebb országgá válik a feltörekvő új nemzedékek számára. Lehet, hogy az emigrációs arányszám jó barométere az anyaországi kilátásoknak és az életminőség relatív romlásának?
A KSH Népességtudományi Intézetének 2013 eleji vizsgálatából kiolvasható az a tény, hogy a Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező 18-49 éves népesség jelentős (7,4%) hányada, mintegy 350 ezer magyar tartósan külföldön tartózkodik.
kulfoldimunka.co
Ez az adat még kozmetikázottan is megdöbbentő. Ha a tényleges adat nem is vetekszik a száz éve előtti több milliós „kitántorgó” emigrációval, akkor is elgondolkodtató. Különösen azok számára, akik a népességgyarapodásról és a növekvő foglalkoztatottságról szőnek tündérmeséket. A politikai vágyálmok hajói megtörnek a magyar valóság zátonyinak szikláin, különösen ami a foglalkoztatottsági sikerpropagandát illeti a kormányzat részéről. Ugyan is a kint dolgozó magyarok százezreit is beleszámítják az amúgy sem rózsás foglalkoztatottsági statisztikákba. Ha vendégmunkásaink hirtelen hazatérnének, akkor 20% fölött lenne azonnal a munkanélküliség. De nem stimmelnek a dolgok a népességszaporulattal kapcsolatos demográfiai előrejelzésekkel sem. A kivándorló népesség zöme ugyanis a fiatalabb, termékeny korosztályokból verbuválódik, ami a kilátások szintjén is tovább rontja az amúgy is katasztrofális népességreprodukciós statisztikát. Miközben a kormány politikai prioritásaként kezelt nemzetstratégia a határon túli magyarok kegyeit keresve lankadatlan potenciális szavazatokra vadászik, addig többszázezer emigráns honfitársunk kezét engedi el. Akik gazdasági vagy egzisztenciális-biztonsági motívumok által vezérelten elhagyják az óhazát, azokat két ok miatt is magukra hagyják: egyrészt feltehetően elegük volt a honi cirkuszból – a beváltatlan ígéretekből – így úgy sem kell velük szavazóként számolni, másrészt a szociokulturális elégedetlenek táborát csökkentik idehaza. Így üthet – a magyar nemzetileg amúgy elkötelezett politika – két legyet egy csapásra. Az elégedetlenek, kiábrándultak menjenek csak Isten hírével világgá, legalább nem zavarják a honi vizeinket…Nem véletlen, hogy a törvényhozók nem aggódnak a 2014-es választások külföldi lebonyolítását illetően. A törvény nem garantálja a konzulátusokon történő szavazás zökkenőmentes lebonyolítását. Az előre kalkulálható sorban állás a nagykövetségeken pedig még azokat is eltántoríthatja, akiknek szándékában állna kinyilvánítani protestáló választópolgári akaratukat.
Az Európai Unió végül is a tőke és a munkaerő szabad mozgásáról szól. Nem számít az emigráció még akkor sem, ha a nemzet javát veszítjük el kulturális és demográfiai tőke szempontjából. Ezen a simlis üzleten a nemzeti „elkötelezettségű” politikai kormányoldal csak nyerhet. A szavazatszámlálásnál nem is keveset. A dafke szavazóbázis ugyanis csökkeni fog – vélhetik. A reálpolitikusok arra számíthatnak, hogy aki elment, az már nem néz hátra…Ez a mobil nemzedék jelenti a kivándorlás motorját ma, míg száz év előtt a szegényparasztság játszotta el ugyanezt a szerepet. És ez merőben új szociológiai képlet, amely társadalomszerkezetileg kérdőjelezi meg a társadalmi és gazdasági felemelkedés és nyugati felzárkózás esélyeit és nemzetmentő ideológiáját. Szabadságszerető nomád népi tradícióink folytatását láthatjuk a kivándorlásban. Minden államilag generált „Hazatérés” program politikai illúzió marad mindaddig, amíg Ausztria, Németország, Anglia, a Benelux államok vagy Skandinávia magasabb életminőséget ígér a magyar bevándorlók számára, mint a szülőföld, amely lassan, de biztosan elidegeníti saját gyemekeit…