Vízkereszt táján, túl a meghitt ünnepnapokon, az ember gyanútlanul a postaládájába nyúl, és rácsodálkozhat a magyar valóságra, hogy a téma nem az utcán hever. Levelet küldött a Viktor, nem is akármilyet. A lankadó nemzeti érzést fölkorbácsoló meghívót egy vadkeleti partira. Ha figyelmesebben elolvassuk, nem csupán meghívóról van szó, hanem egyenesen behívóról, mint annak idején nagyapáinknak az erdélyi bevonulás és a Don kanyarbéli hősi helytállás előtt. Sorozás van napirenden a Magyar Csapatba, mert ismét meg kell védeni a fondorlatos ellenség által fenyegetett szeretett hazánkat, otthonunkat, családunkat, rezsicsökkentésünket. Légy résen, mert az ördög sose alszik – cserkész déja vu aktualizálják a 30-as évek nacionalista mozgósító propagandáját. Ma már tudjuk, hogy akkoriban merre kanyarodott a magyar élet rögös útja. Ma még csak sejthetjük, hiszen lassacskán harcban állunk szinte az egész világgal önmagunkat is beleértve. Fiktív világ-és polgárháború, de a mentális károk felbecsülhetetlenek.
Immár a döntő ütközet helyszínét és időpontját illetően is hivatalos tájékoztatót kapunk egyenesen a Miniszterelnöktől. Áprilisban a szavazófülkében kell harcolnunk egyszemélyes hadseregként ezen a virtuális csatatéren tulajdonképpen önmagunk kételyeivel, hogy a haza újra fényre derülhessen. Addig is a megfelelő harckészültségi fokozatra való felpörgéshez gyakorlatokon vehetünk részt országszerte. A farsangi szezonban kezdetét veszi a kampánynak nevezett virtuális hadviselés, hogy a Magyar Csapat kollektív psziché dolgában megizmosodjék a mindent eldöntő ütközetre. „Újra össze kell fognunk, hogy tovább tudjuk csökkenteni a rezsiköltségeket…az Ön lakóhelyéhez közel ismét tanácskozást tartunk, ahol egyeztetjük a rezsicsökkentés megvédéséhez szükséges terveinket. Most az a legfontosabb, hogy megszervezzük magunkat. Ezért a tanácskozáson a rezsicsökkentés eredményeinek védelmére létrehozzuk a Magyar Csapatot!”- emígy szól a Vezér politikai hadrendbe hívó üzenete. Ha anno Kossuth Lajos ekképpen toborzott volna honvédséget a nemzeti függetlenség védelmére, bizonyára elmaradt volna a dicsőséges tavaszi hadjárat. Pedig akkoriban tényleg veszélyben volt a haza…..
Gondoltuk volna néhány esztendővel ezelőtt, hogy a 2014-es választási kampány centrális témája a rezsicsökkentés lesz? Aligha…A tömérdek új adónem bevezetése és az egymillió új munkahely megteremtésének hamis ígérete után a kormány rátalált az ideológiai csodafegyverre. Állítólag a fideszes agytröszt frontembere Habony Árpád volt a Nobel-díjra éppenséggel nem érdemesítő marketing-találmány szerzője.
A tranzakciós illetékkel, sárgacsekk-adóval, a lenyúlt nyugdíjpénztári vagyonnal, a rekvirált és haveroknak szétosztogatott állami földekkel, a befagyasztott közalkalmazotti bérekkel, az éhbérért végeztetett közmunkával, a tömeges munkanélküliséggel, az elszegényedő középosztállyal és a létminimum alatt vegetáló milliókkal nem lehet kampányolni, ahogy az Európai unió elleni fantomcsaták győzelmi jelentéseivel sem. A rezsicsökkentéssel ellenben igen. Ezt még a legtájékozatlanabb szavazópolgárok is megértik. Szegények és gazdagok egyaránt támogatják, pedig csak az utóbbiaknak jelent komoly megtakarítást. A rezsicsökkentési giccses magyar sorsszimfóniába mindent belekomponáltak: a bankokat, multikat, az Uniót, a magyarságot sanyargató spekulatív nemzetközi pénzvilágot és az ő szekerüket tologató hazai politikai ellenzéket egyaránt. Ezzel a fantomizált ellenségképpel állítják szembe a nemzeti szuverenitást és népakaratot megtestesítő Kormányt, az Emberek Kormányát, amely a sikerszlogenek szintjén a magyar családok érdekeit képviseli éjt nappallá tevő szorgalommal és elszántsággal. Orbán Viktor a rezsicsökkentő kampány nemzeti hőseként végső harcra szólít fel, és idegen erők ellentámadását vizionálva országos tagtoborzást rendel el, no meg hadikölcsön-sárgacsekkel bombázza az amúgy legatyásodott magyar nyugdíjasokat. Mert jól tudja Montecuccoli óta, hogy a háborúhoz három dolog feltétlen szükségeltetik: pénz, pénz és pénz.
A kormány jóvoltából megspórolt rezsiköltséghányadot minden, magára valamit is adó becsületes honpolgárnak szinte kutya kötelessége befizetni a kormánypárt alapítványi kasszájába. Mert a háború nem ért véget. Az országot kiszipolyozó bankok és multik, uniós és hazai kollaboránsaikkal szövetségben visszavágóra készülnek – a narancsos víziók szerint a 2014-es tavaszi választásokon. Harckészültségben kell tehát tartani a nemzetet (amely egyébiránt legalább 8 éve folyamatosan mozgósítva vagyon ilyen-olyan ürügyekkel), nem lankadhat a honpolgári éberség és harci kedv. Még annak ellenére sem, hogy a közvélemény-kutatások biztos fideszes győzelmet jósolnak, még akkor sem ha romokban hever a viszálykodásban önmagát fölszalámizó ellenzék, és még akkor is, ha a kétharmados hatalomnak közel, s távol nincs számottevő ellenfele. Mert nem elég a választási győzelem. Újra kétharmadra kell menni! Ehhez pedig nincsenek elegen a határon túli nemzetileg elkötelezett milliók, akik a magyar szolidaritás gesztusértékű szimbólumaival is beérik, itthon is újra hadrendbe kell állítani a fülkeforradalmárok seregét. Új nevet is adtak a gyereknek: Magyar Csapat. Mert hát ’56 óta tudjuk: aki magyar velünk van. Igaz, hogy mostanság nem a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport tankjai jelentik egy keleti despota rendszer fenntartásának garanciáját, hanem egy meghatározhatatlan nyugati ellenségképre épülő ideológiai fantomok adnak értelmet a kormányerőket támogató kampánynak. A lelkes hazafiak pedig elfelejtik föltenni a kérdést: valójában ki ellen és kiért harcolunk?