Azt gondolhatná a kampány kommunikációs körhintájában megszédült honpolgár, hogy sütik már az Orbán-Vona pitét, és április hatodika után már fogyasztható lesz a legújabb hungarikum, ha szeretjük, ha nem. Hogy mit szól ehhez Európa és Magyarország jobbik fele, az egyáltalán nem számít…Haladunk, mint a távirat egy szép új magyar világ felé.
Olyan ez a választási kampányba torkolló időutazás, amelyet ma már csak nagyapáink élhetnek át de ja vu-ként. A Horthy-rendszer restaurációjának harmincas évekbeli eseményeit élhetjük újra. Pl. Magyarország jobban teljesít, vagy túl vagyunk a válságon c. szlogenek emlékeztetnek Gömbös Gyula legnemzetibb kormányának sikerpropagandájára, amelynek népi nyelvre vulgarizált változatát a Kék Könyvnek nevezett brosúra foglalja keretbe. De mára egy kissé megváltozott a geopolitikai helyzet. Átrendeződött a világ mindenféle szempontból, még ha nem is előnyére. Egy azonban a humanizálódás jegyében történt a posztmodernizálódó Európában: az erőszaknak nincs olyan esélye, mint anno. Európa újrafelosztása még vadkeleten sem kerülhet napirendre. Csak a legszélsőségesebbek fantáziájában. Az oroszok egy nap alatt hetvenmilliárdot buktak a krími offenzíván, egyébként nem rubelben, hanem dollárban. A világpiac – ahogy a nemzetközi közvélemény is – beárazza a terrorizmust. Ez még Putyint is elgondolkoztatta, amikor bejelentette a „hadgyakorlat” befejezését. Sem pénzügyileg, sem erkölcsileg nem volt rentábilis vállalkozás az ukránok elleni agresszió, ennyire még az oroszok sem gazdagok. A Téli Olimpián nemzetközileg szalonképessé vált házigazda, Putyin és rendszere a meggondolatlan katonai akcióval egy csapásra lerombolta saját nimbuszát. Pedig Putyint még Nobel-békedíjra is felterjesztették, amire a krími annexió után az esélytelenek nyugalmával vállalkozhat. Ezt láthattuk a „hadgyakorlat” lefújását bejelentő sajtótájékoztatón, ahol az agresszorok és hódítók rezzenéstelen pofátlanságával beszélt Putyin arról, hogy csak az alkotmányos jogállamiságba vetett hit motiválta a bevonulási parancs kiadásakor. Ő is ugyanúgy aggódott az ukrajnai oroszok sorsának alakulásáért, mint Viktorunk a kárpátaljai magyarokért.
Egy bizonyos: Ukrajna fölosztására irányuló orosz törekvés – Krím, mint autonóm tartomány leválasztása – nemzetközi megítélésénél Obama „tökösebbnek” bizonyult Orbánnál, de még Merkel asszony is, ami már elég nagy szégyen. De még a szlovák Fico is és megannyian még. A mi orosz atom mutyis kormányunknak csak annyira futotta, hogy aggódjon a határon túli magyarok – sőt Martonyi szerint az ukrajnai lengyelek, románok és bolgárok – nyelvi-kulturális autonómiájáért. Aztán láthattuk azt is, hogy külügyminiszterünk nincs egy súlycsoportban az ukrán forradalom egyik főhősével Klicskóval sem, és nem csak fizikailag…Maradjunk annyiban, hogy az ukrán válság, amely könnyen politikai világválságként eszkalálódhat, görbe tükröt tartott honi közéleti viszonyainknak is. Ebben a görbe tükörben mutatta meg valódi arcát regnáló politikai elitünk. Még szerencse, hogy az ellenzéki Összefogás ki mert állni az orosz nagykövetség elé tiltakozásképpen, hogy megvédjék a magyarok becsületét a világ előtt. Ez azonban – sajnos! – nem került be a világhíradóba.
egyutt2014.hu