Az első és a második Orbán kormány között eltelt évtizedben a FIDESZ sajátos metamorfózisának lehetünk tanúi: a polgári értékeket és elveket feláldozták egy populista néppárt hatalmi törekvéseinek oltárán.
Orbán Viktor, az „emberek embere” – ahogy Habony Árpád legfőbb tanácsadó kitalálta a FŐNÖK metamorfózisát – egy dolgot megtanult a közelmúlt magyar történelméből: nem elég hatalomra jutni, azt meg is kell tudni tartani. Ez volt 2002 tanulsága. A polgári Magyarország felépítésének jelszava és értékrendje lekerült a napirendről –pedig a sikeres 4 esztendő valóban az országépítés és a polgári gyarapodás korszaka volt -, mert a vége mégiscsak a hatalom elvesztését hozta. Kicserélődtek a hívószavak: a polgárok helyett az emberek lettek a politikai kommunikáció célpontjai és a konzervatív retorikát a jobboldali populizmus váltotta fel. Ezt már az utca embere is megértette. A nyolc esztendős ellenzéki vesszőfutást a FŐNÖK a párton belüli egyeduralom kiépítésére – új pártalkotmány, elnöki diktatúra – és a társadalmi bázis – polgári körös mozgalom – kiszélesítésére fordította. A 2010-es sikert azonban elsősorban a romló életkörülményektől terhes gazdasági és morális válság alapozta meg: a Gyurcsány- kormány a korrupció és a hazugság kormányává vált, és a balliberális uralkodó blokk a rendszerváltás óta soha nem látott politikai mélyrepülést mutatott be. Ez nyitott választási kiskaput új közéleti szereplőknek, a Jobbiknak és az LMP-nek. Viktor és a FIDESZ – a szatelitpárt KDNP-vel – a jobboldal egyedüli kormányzóképes erejeként került ki a küzdelemből, mint a 2010-es fülkeforradalom és a rendszerváltás utáni demokrácia utolsó reménysugara a magyarság számára.
Mondhatnánk azt is, hogy a kétharmados többséget a gazdasági és a morális válság szülte, a kisemberek reménye egy jobb magyar élet után.
Most, több mint másfél és távlatából láthatjuk, hogy a népi felhatalmazás után kialakult történelmi lehetőség nem a magyar remények valóraváltásának jegyében zajlik. Az átlagpolgárok egzisztenciális helyzete romlik és a kilátások egyre szürkébbek. Friss hír, hogy 144 ezer családot veszélyeztet otthonuk elvesztése. A gazdasági válságkezelés csődöt mondott, – hol van már a beígért 1 millió új munkahely- és a morális igazságtétel is elmaradni látszik. A nemzet újjáépítésének jelszavai mögött politikai hatalom minden területre kiterjedő expanziójának lehetünk szemtanúi. A demokratikus kontrollintézmények és ellenőrzési mechanizmusok szisztematikus felszámolása – a köztársasági elnöktől az alkotmánybíróságon át a jegybankig – ennek a polipszerűen kiépülő állampárti rendszernek a puszta hatalmi logikát követő lépései.
A gazdasági és szociális problémák kezelése helyett az ország újjászervezése ürügyén kotraszelektált pártkatonák serege lepi el a kormányzati és helyi közszolgálati pozíciókat. Orbán Viktor ellenzékben megedződött, de a hatalom felelős gyakorlására alkalmatlan magánhadserege foglalja el a közszolgálati kulcspozíciókat. Egy új úri középosztály – akik a politikai lojalitásnak köszönhetik egzisztenciális sikereiket – körvonalai rajzolódnak ki Magyarország társadalmi térképén. Ők az igazi haszonélvezői annak az élet minden területét érintő „átszervezésnek”, amelynek a társadalom többsége fizeti meg az árát. Új dzsentrifikáció zajlik Magyarországon, mintegy ismételve a II. világháború előtti rosszemlékű társadalomtörténeti tradíciót,a rokonok és az uram-bátyám famíliárisok szánalmas életvilágát.
Jó lenne végre eldönteni, hogy egy új, élősködő politikai dzsentrik által igazgatott lecsúszó Magyarország vagy európai mércével is versenyképes, polgári nemzet kívánunk lenni. Mert ez és nem kevesebb a valódi tét!