A kétharmados narancshatalom Magyarország újjászervezésének ürügyén polipként terjeszkedik: a közszféra minden területét pártkatonák szállják meg a pártállamra emlékeztető káderpolitika következményeként. Ők a válság igazi haszonélvezői. Ők jelentik a Miniszterelnök által emlegetett új nemzeti középosztály derékhadát.
Jóval a rendszerváltás előtt vált szinte politológiai bestsellerré Gombár Csaba tanulmánya, „A politika parttalan világa”.
Ebben a szerző lerántja a pártállami szocialista berendezkedésről. Elemzése szerint a politika a hatalom logikájának elvén működik. Ha ez a hatalmi logika uralja a gazdaságot, a szociális – kulturális alrendszereket, sőt a művészet és a sport világát is, akkor ezek a szférák eltorzulnak, elszegényednek. Ha nem a szakértelem, hanem, a hatalmi érdekek érvényesülnek, akkor annak olyan katasztrfoális következményei lesznek, amelynek szenvedő alanya volt egész Kelet-Közép Európa nemzetközössége félévszázados szovjet gyarmatosítás időszakában. A szovjet típusú rendszerek történelmi zsákutcának bizonyultak, és nemzeteik több évtizedes lemaradás után, mintegy az utolérési pszichózistól hajtva próbáltak felzárkózni a keleti blokk összeomlása után a boldogabb nyugati társadalmakhoz.
Ma az elhúzódó világgazdasági és európai válság közepén Magyarországon ismét a politika parttalaná válásának korszakát éljük. A politika, mint megáradt folyó behatol mindenhová: a családokba, baráti közösségekbe, munkahelyi kapcsolatokba, civil szervezetekbe, az államigazgatásba, a független bíróságok és ügyészségek működésébe, a rendvédelmi szervekbe, az oktatási intézményekbe, az egyetemekre, az egészségügybe, a vallási életbe, de a sport és a művészet látszólag öntörvényű világába is. Politikusok elszólásai alapján alakul – egyre rosszabbul. bérünk és fizetőeszközünk árfolyama. A politika hivatlan vendégként ott illetéktelenedik mindenütt. Ünnepelteti magát ha kifogyott az ötletekből, kormánypárti tömegdemonstrációt szervez, ha legitimitása a sorozatos elhibázott kül –és belpolitikai döntései nyomán megkérdőjeleződik. A civil társadalomban szít viszályt és ellenségeskedést, hogy elterelje a figyelmet a valós problémákról, amelyek egyre nagyobbra nőnek a hatalmi logika jegyében hozott rossz törvények és a nemzeti függetlenség jelszavai mögé bújó külpolitikai kudarcok nyomán.
Az országimázs soha nem látott mélypontra süllyedt abban a vészterhes történelmi pillanatban, amikor hiteltárgyalásaink sikeresélyein múlik közeljövőnk. Milyen kemény feltételeket szabnak a hitelezők? Hogyan finanszíroznak egy demokráciadeficites országot? Az államcsőd elkerüléséért az árat ki fizeti meg?
Nem lehetnek kétségeink – nem a politikai establishment, hanem a kurucos hadigazdálkodás által végletekig kizsigerelt nemzeti polgárság.
2012 minden valószínűség szerint a „fekete leves” éve lesz.