Egyik reggel halljuk a rádióban a miniszterelnök fölszólamlását a nemzeti konzultáció tárgyában. Azt is mondta, nem kell félni, mint a kommunista pártállami időkben, mert mostanság szólásszabadság és demokrácia van. Pártállam? Á dehogy, aki annak látja cseréljen szemüveget. Vonalkódos állampolgárok, á dehogy… most már pontos állami személyazonosítás alapján történik a dolog a központi adatbankból név és lakcím szerint. Anonimitás garantálva…- bárki láthatja. Mondjunk véleményt bátran, mert – a közvetlen demokrácia eszközrendszerét felhasználva – eszerint alakítják Orbánék az ország sorosát. Szabad a gazda, aki bújt, aki nem… jönnek a levelek.
Mi okunk lenne kétségbe vonni a miniszterelnöki szándék őszinteségét, ha csak arra gondolunk, hogy az elmúlt évben a minden napra eső egy törvényt is mindig megkonzultáltuk napról napra. Legfőképpen az alkotmányt és a sarkallatos törvényeket.
Azokat is, amelyek szándékosan megrövidítettek bennünket – gondoljunk a munkavállalókat rabszolgasorba taszító új Munka Törvénykönyvére, az egykulcsos adóra, a kötelező baleseti adó (sarcra) vagy a 27%-os ÁFA-ra, a közoktatási törvényre, de sorolhatnánk tovább. Nyilván csak emlékezetünk csal meg minket, hiszen ezeket is megkonzultálták velünk, amúgy nemzetileg.
Érdekes, hogy csak mindig az érintettek érdekvédelmi szervezetei – hol a rendvédelmisek, hol a tanárok, hol a szakszervezetek vagy újságírók, egyetemi tanárok és hallgatók – tiltakoznak általában hiába, mert a kormány 2/3-os eltökéltséggel döntött akár velük, akár ellenük, de mindig a magyar nemzet nevében… és két esztendő alatt megtanulhattuk a marsot: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére… de aki egyszerre lép, az sem kap. Aki kap – földet, munkát, állami megrendelést és állást (többet is akár) az az ún. nemzeti együttműködés rendszeréhez tartozik, ezért meg és kiérdemli a politika által osztogatott-fosztogatott jutalomfalatkákat, legyen az Kossuth-díj vagy többszázmilliós (azaz tocsikolt) szakértői, ügyvédi megbízás.
Mi magyarok két éve megbeszéltük, hogy minden fontos kérdésben együtt döntünk. Ez a miniszteri üzenet summázata. Az emberek embere, a magyarok magyarja hogy is mondhatna mást. Ő maga a 2/3-os sikersztori, a politikai sztár hogy máshogy mondhat hálaimát hűséges népének, minthogy előbb megkonzultálja , amit akar.
Nem ellenünk, hanem értünk. Amit eddig tett az alaptörvénytől az alkotmánybíróság megrendszabályozásáig, az is értünk van, értsük már meg. Ő maga a közjó megtestesülése: II. Orbán, aki még az első Orbánra is néha köveket hajigál. Talán ezért tűnt el szótárából a POLGÁRI értékminősítés. (Kivéve a konzultációs megszólítást.)
Új idők új dalai ezek: csinálják, merik, teszik. Építsük fel az Új Magyarországot – ez egy kissé a gyurcsányi politikai giccsre hajaz.
A korábbi szociális nemzeti konzultáció során az azóta „eltakarított” adatvédelmi biztos Jóri András kifogásolta a személyes adatkezelés jogszerűségét, és határozatot hozott 1,1 millió levél megsemmisítéséről. Többen ekkor vetették fel, hogy a fideszes kormánygépezet hatalmával visszaélve tulajdonképpen az un. Kubatov listákat – amelyeket a mozgósítási kampányok során vetettek be politikai csodafegyverként – kívánja felfrissíteni a konzultáció során immáron közpénzből. Annak ellenére, hogy bírósági döntés is megerősítette az adatvédelmi ombudsman igazát, amely szerint a Nemzeti Konzultációs Nyilvántartás létrehozása sérti az állampolgárok személyiségi jogait, a vonalkódos kérdőívek mégis központi adatbázisban landoltak. Az eljárás demokratikus jogállamiságát pedig az újonnan kinevezett adatvédelmi hivatal vezetője Péterfalvi Attila garantálta, emígy hálálván meg a hatalomnak e magas állami pozícióba kerülését. Szerinte csak azokat a kérdőíveket kell megsemmisíteni az 1,1 millióból, amelyeken az állampolgárok aláírásukkal igazoltan nem járultak hozzá személyes adataik további kezeléséhez. Péterfalvi tehát úgy táncol, ahogy a kormány fütyül. Az sem zavarja Orbán és csapata eltökéltségét a nemzeti konzultáció mindenáron való véghezvitelében – költségvetési forrást és személyiségi jogokat nem kímélve – hogy az Európai Unió illetékesei is tiltakoztak az eljárás közösségi emberjogi normákat sértő mivolta ellen. Nem tudni még, hogy a mostani 8 millió kérdőívből a hosszú forró nyár végére mennyi érkezik vissza a Miniszterelnökségre (pontosabban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalába, ahol az előző szociális konzultáció adatait is őrzik) de annyi bizonyos, hogy a kérdőív mellékletében található hozzájárulási nyilatkozatban is csak felvetik egy apró betűs félmondatban a személyes adatok törlésének lehetőségét, de erre nem adnak előre nyomtatott választási lehetőséget. Írja meg külön levélben az öntudatos állampolgár jogilag szabatosan az információszabadságról szóló törvény megfelelő passzusait idézve, hogy nem járul hozzá politikai lelkiismeretét vizslató adatok felhasználásához. Nyilván kevesen lesznek, akik ezt a bonyolult és fáradságos utat választják. Leegyszerűsítik a kérdést oly módon, hogy a konzultációs kérdőívet az esendő és szánalomkeltő Orbán mosollyal együtt a kukába hajítják. Ezzel egyszerűen elérik, hogy legközelebb is kapjanak miniszterelnöki kérdőívet tisztelt magyar polgár megszólítással.
De nézzük magát az új nemzeti konzultációt módszertani szempontból. A kérdésfeltevés már önmagában manipulatív, mert a választ is egyértelműen sugallja.
„Vannak, akik azt javasolják…vannak, akik szerint… vannak, akik úgy gondolják” – így kezdődnek a kérdések, majd a második mondat a „mások szerint” típusú ellenvéleményeket ösztönzi. A „vannak, akik” egyértelműen a Jók, a „mások” pedig a Rosszak ebben a kormányzati munka legitimitását erősítő propagandisztikus politikai tanmesében. Itt tehát a nép egyszerű fia számára is eldönthető válaszok pavlovi feltételes reflexek módjára történő politikai vélemények besulykolása zajlik, mert a harmadik kérdés után tudja az elemi iskolás is, hogy az első rubrikát kell behúzni, ha a jó és a rossz között választani akar. A kérdőív egyik módszertani hiányossága tehát a kérdésekben egyértelműen benne rejlő válaszok sugalmazása. Így eleve bekódolt az eredmény, a kormány álláspontját osztják a konzultáció során adott választópolgári válaszok, így a regnáló hatalom legitimitásának mértéke már csak a visszaküldött kérdőívek arányától függ.
Az állampolgárokat digitalizált alattvalóvá degradáló nemzeti konzultáció során tehát a hatalom úgy fogalmazza meg a kérdéseket, hogy azt a választ kapja vissza, amelyet szeretne hallani. De két legyet is üt egy csapásra, mert a „mások” táborát a magyar nemzet érdekeivel szembenállónak, az ellenséges szándékok megtestesítőinek próbálja beállítani.
A kételkedő és kritikus „MÁSOK szerint” pl. „nem kell támogatni a magyar családokat” – ennél szájbarágósabb politikai giccsbe hajló demagóg retorikát legfeljebb a szocialisták 2002-es jóléti rendszerváltást hirdető kampányában hallhattunk: emlékezzünk a „több pénzt az embereknek” c. jelmondatra. A nemzeti populizmus és a baloldali népámítás között a magyarok haspárti politikai értékítéletre rájátszó népszerűséghajhász kampányban legfeljebb stílusbeli és retorikai különbségeket találhat a figyelmes szemlélő.
A nemzeti konzultáció tehát egyfelől a kormánypolitika támogatottságnak népi bázisát próbálja erősíteni, másrészt az ellenzéki kritikusok táborára (beleértve a negatív színben feltüntetett EU-t is) akar csapássorozatot mérni.
A kérdőív manipulatív a tekintetben is, hogy nem ad lehetőséget az egyéb, nyílt válaszoknak – csak zárt, előre kódolt válaszlehetőségeknek – így nem valószínű, hogy az „Ön mit gondol” című szólás- és véleményszabadságot valló szlogen egyáltalán komolyan vehető.
A kérdőív kormányzati tematikájából – hogy egyáltalán mi az, ami a magyar választópolgárokat érdekelheti – kimaradnak olyan fontos kérdések, amelyek a honpolgárokat valóban érdekelhetik. Ilyen pl. a sokat vitatott igazságtalan egykulcsos személyi jövedelemadó (és egyéb leplezetlen állami sarcot jelentő adók), az európai összehasonlításban is méltánytalanul magas ÁFA, vagy a munkavállalókat bérrabszolgaságba taszító új Munka Törvénykönyv. Ezek a nagyon is húsbavágó, a magyar családok életét- és munkakörülményeit meghatározó kormányzati sarkalatos döntések nem képezhetik konzultáció tárgyát. Ideje lenne a kormányzati munka színvonalának meglehetősen alacsony társadalmi megítélésének függvényében egy valódi nemzeti konzultációt lefolytatni a valóban fontos kérdésekről, mert ez a közpénzt és állampolgári tűrőképességet nem kímélő egyoldalú, és a polgárokat politikailag infantilizáló orbáni agit. prop. arra teljesen alkalmatlan, hogy megtudjuk mit is kíván valójában a magyar nemzet.