Orbán tehát az új európai korszellemnek megfelelő – ami a neoliberálisok morális relativizmusától eltérően (szerinte) a hagyományos értékalapú politizáláshoz való visszatérést jelenti, egy keresztény-konzervatív neoreneszánszot – újtípusú pártban kereste a megoldást Magyarország és Európa számára egyaránt. Ennek a néppel (látszólagos) szövetségre lépő populista pártnak négy sarkalatos értéken kell alapulnia.
-
Nemzeti a „kultúravédelem és a gazdasági érdekvédelem szempontjából
-
Demokrata, miszerint „egy nemzet életét a népakaratnak kell kialakítania”
-
Versenypárti „hisz abban, hogy az érdem szerinti előrejutás egy társadalomban akkor lehetséges, ha nem egy felsőség osztja ki hogy kiből mi lehet, hanem a társadalmi versenyben a képességek összemérésekor alakulhat ki az igazságos társadalom, ahol minden szorgalma, képessége és tehetsége szerint eljuthat a verseny segítségével korlátai határáig.”
-
„ Az új jobboldalnak szociálisnak is kell lennie, ami azt jelenti, hogy megvédi a társadalmat az ellen, hogy a piac, vagyis a haszonszerzés logikája alapján szervezzék át az emberek életének minden területét. Az egészségünk már nem lehet üzlet. A kulturális javakhoz való hozzáférésünk nem lehet pénz függvénye. A felemelkedéshez szükséges tudás és kultúra megszerzése az oktatási rendszeren keresztül nem lehet pénz kérdése. Itt nem érvényes a verseny” „… a régi jobboldal helyett egy új jobboldalra van szükségünk, amely nemzeti, demokrata, versenybarát és szociális” – foglalja össze Viktor a mondanivaló lényegét, ami valljuk be vonzó programideológiának tűnik, különösen, ami a szociális értékek felvállalását – vagyis a baloldaltól való einstandolását jelenti.
Ezzel szemben meghatározza a regnáló balliberálisokat is, amihez képest tényleg vonzónak tűnhet az újjobbos alternatíva:
„…a baloldal továbbra is internacionalista …a nemzeti dimenzió indifferens számára. Antidemokrata. Azt is mondhatnám, hogy autoriter az újbaloldal Magyarországon. …Monopolista, vagyis a monopóliumok barátja. Nem a versenyé. Kiváltságos csoportok kiváltságainak megőrzése érdekében dolgozik. És végezetül antiszociális…Ez pedig reménytelenségbe taszítja Magyarországon polgártársaink két-három milliós tömegét. Tehát a jobboldal nemzeti, demokrata, versenybarát és szociális, az új baloldal pedig internacionalista, autoriter, monopolista és antiszociális. Ez a helyzet ma Magyarországon”… summázza O.V. a honi viszonyokat 2005 nyarán.
A kinyilatkoztatott értékek nyilván a politikai program iránytűi is. Arra a kérdésre adják meg a választ, hogy is érhetjük el e nemes célokat. Ebből először ragadjuk ki a demokráciát, amelynek jelenlegi gyakorlata okkal váltott ki feldühödött kritikai ellenérzéseket itthon és nyugaton egyaránt.
Így vélekedett akkor erről O.V.: „meg kell teremteni azokat az alkotmányos intézményeket és garanciákat, amelyeknek a segítségével a magyar demokrácia meg tudja védeni saját magát. Ehhez egy demokráciavédelmi csomagra van szükség, amit mi ki is dolgoztunk.”
A II. Orbán kormányzás ebbéli kritikáját az uniós és hazai ellenzéki érvelésen túl talán a korábban FIDESZ által is támogatott ex-kormányfő fogalmazta meg a legautentikusabb módon idei nyári aszófői beszédében. Sólyom László szerint a kétharmados FIDESZ-es parlamenti többség az elmúlt két évben hatalmával visszaélve felszámolta Magyarországon az alkotmányos demokráciát. (Természetesen alkotmányosan…) A volt köztársasági elnök az erőpolitikát fitogtató hatalommal szemben társadalmi terápiaként a civil összefogás szükségességét hirdette meg a helyi autonómia védelmében. De nem viszonyulhatunk másképpen az ellenzékben akkor meghirdetett szociális programhoz sem:
„…az új politika programjának kell tartalmaznia egy határozott, a szegények számára kidolgozott programcsomagot is. Ki kell mondani, az új jobboldal senkit sem hagy az út szélén.”
Azóta tudjuk mi történt: sokan lecsúsztak a középrétegekből, tovább növelve a hárommilliós szegénységet, miközben felelős kormánytényezők arról beszélnek, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni. (Pintér belügyér), sőt, aki ma Magyarországon nem tud megélni, az meg is érdemli (Lázár János frakcióvezető)
Orbán Viktor ellenzékben még arról beszélt, hogy az újbaloldali kormányzás két-három millió ember elszegényedéséhez vezetett és „ a szegények csak az új jobboldaltól várhatják érdekeik védelmét, mert a baloldal lemondott róluk… egy történelmi megállapodásra van szükség Magyarországon. A középosztálynak egy történelmi szövetséget kell kötnie a magyar szegényekkel… A FIDESZ küldetése, hogy ezt a szövetséget létrehozza … a középosztálynak azt kell vállalnia a szegények felé, hogy megnyitja az ő és gyerekei számára a szegénységből való tartós kiemelkedést, a középosztályba való felemelkedés lehetőségét. Ha ez nem következik be, akkor kiváltságaikat védelmező oligarchák fognak a kiszolgáltatott helyzetben lévő szegényekkel szövetségre lépni a középosztállyal szemben…. Igenis plebejuspolitikára, szociális jobboldalra, és ennek a két-három milliós embertömegnek a közvetlen érdekvédelemre van szüksége, amit a jobboldalnak kell ellátnia.” – mondta Viktor anno ellenzéki programbeszédében.
Azóta tudjuk, hogy az elmúlt két esztendő kormányzása nem erről szólt. A FIDESZ-es hatalom gazdaság- és szociálpolitikája tovább növelte a szakadékot a középrétegek és a szegények között. Felgyorsította a dél-amerikanizálódás társadalomszerkezeti folyamatait. A kormányzás nem a társadalmi szolidaritás jegyében zajlik. Az immár három és félmilliósra nőtt szegény tömeg – ami a középrétegek lecsúszása révén gyarapodik – már a szavak szintjén sem célpontja a fideszes kormánypolitikának.
Orbán Viktor az elmúlt két évben csak az un. nemzeti középosztály megerősítéséről beszélt, de cselekvés szintjén (pl. adópolitikában) csak az elitet, a gazdasági versenyben pedig feltűnően és egyoldalúan protekcionista módon a nemzeti együttműködés rendszerébe betagozódott oligarchákat. Az új munka törvénykönyvvel a nagyvállalkozókat, miközben a munkavállalókat kiszolgáltatott bérrabszolgaságba degradálta. Immáron egyre többet kell fizetni az egészségügyi szolgáltatásokért, gyógyszerkért és a továbbtanulásért. Az oktatásból, a kultúrából, a szociális ellátórendszerekből és az önkormányzatokból gyakorlatilag kiszivattyúzták az állami forrásokat, és a biztos egzisztenciát jelentő munkahelyek leépítésével (bocs, most átszervezésnek hívják) párhuzamosan mesterségesen felduzzasztották a közfoglalkoztatást, ami nem más, mint modernizált jobbágyrendszer. Szociális biztonság helyett a kiszolgáltatottság létbizonytalanságát állandósították. Szociálpolitika helyett pótlékként Hegedűs Zsuzsa kormánybiztos látványos, de eredménytelen éhezést enyhítő akciói, amit hiteltelenné tesz a mélyszegények körében megjelenő szolgálati luxusautó. A legutóbbi intézkedés még a rokkantözvegyeket sem kímélte, akiknek felére zsugorították havi járandóságukat.
További szembesítő felsorolás helyett összegzésképpen a 2005-ös tusnádi választási programbeszédről elmondható, hogy mindaz, amit (részben joggal) az újbaloldali (MSZP-SZDSZ) kormány fejére olvasott Viktor – autoriter, monopolista és antiszociális, ahogy ő mondta – sajátjára szállt vissza. Az új jobboldal értékei közül a nemzetin kívül a demokrata, a versenybarát, a szociális pedig a hatalomváltás után, úgy tűnik történelmi zárójelbe került. Orbán tehát legalább 270 fokos fordulatot vett 2005 óta, ami annyit tesz, hogy az akkor vallott értékek háromnegyedét hatalomra jutván megtagadta, és az akkor megtagadott újbalos értékek 75%-át fölvállalta. Ez pedig azt is jelenti, hogy a manapság zajló brüsszeli, IMF vitákban, a gazdasági szabadságharcban megtapasztalt kettős beszéd, vagyis a kinyilatkoztatások hiteltelensége nem új keletű politikai kommunikációs harcmodor Viktorunknál. Már korábban is használta ezt a valóban félázsiai mentalitást tükröző fegyvert. Így válhatott mára kiszámíthatatlan politikai szereplővé nemcsak a megújuló európai jobboldal, hanem a hazai választópolgári közvélemény számára is.
A kiszámíthatatlanságból fakadó hitelvesztés a sokat ostorozott nyugati közvéleményben már kiverte a biztosítékot. A kérdés csupán az, hogy a honi viszonyokban mikor áll be e változás. Mikor kéri számon az „istenadta nép” az elsikkasztott választási ígéreteket. Megakadályozható-e különféle hatalomtechnikákkal – egyfordulós választási rendszer, előzetes választópolgári regisztráció, a FIDESZ által átrajzolt választási körzethatárok, a határon kívüli magyarok szavazatai stb. – a társadalommal korábban szövetséget hirdető, de a társadalmi szolidaritást elsikkasztó hatalom további regnálása. Valószínű, hogy ez a kérdés is a fülkében fog végleg eldőlni. Ha lesz egyáltalán még 2014-ban fülke…