A Fidesz identitáspolitikája – úgy tűnik – sikeresnek mondható. Legalábbis sikeresebbnek, mint a kormányzati gazdaság-vagy szociálpolitika. Az identitásnak, az azonosságtudatnak van pozitív és negatív oldala egyaránt. Az ellenségkép – amelyet elutasított értékek és azokat képviselő társadalmi csoportok generálnak – az identitás negatív pólusát jelentik. Pl. a balliberálisokkal való szembenállás is erősíti a nemzeti-konzervativizmus táborának egységét a kollektív tiltakozás erkölcsi-vallási normáinak nevében. A nemzeti együttműködés rendszerének integratív ereje talán leginkább ebben az egész szekértáborra jellemző ellenségképben és negatív identitásban ragadható meg. Ez határozza meg a politikai jobboldaliság kollektív azonosságtudatát és kijelöli a társadalmi térben a nemzeti összetartozás határait az országhatáron belül és kívül egyaránt. Sőt a dolog odáig megy, –különösen a szélsőjobboldali önmeghatározás szerint – hogy egy nemzeti társadalmon belül megkülönböztet állampolgárokat és igaz hazafiakat, netán mélymagyarokat.
Ebből következik – mármint a negatív identitásból – az az ideológiai métely, miszerint vannak az országban a nemzetért elkötelezettek, akik jogosultak a közösség képviseletére és a magyar érdek hiteles kinyilatkoztatására, és vannak, akik erre méltatlanok. Talán még arra is, hogy egyáltalán magyarnak nevezzék magukat. Ők ugyanis idegen érdekeket szolgálnak, kiárusítják az országot vagy csak szimplán tönkreteszik úgy, hogy parazitaként élősködnek rajta. Legalábbis ha hatalomra kerülnek nem a nemzet javát szolgálják, hanem inkább saját gyarapodásuk oltárán – mert nekik nem szent a haza – feláldozzák azt. Ezért méltatlanok arra, hogy vezessék Magyarországot. A jelenség előtörténetéhez hozzátartozik, hogy a 2002-es választásokat követően Orbán Viktor kinyilatkoztatta, hogy a nemzetet nem lehet leváltani, ellenzékbe küldeni. Ezzel vette kezdetét a rendszerváltás utáni politikában a nacionalista fordulat, amely 2010-et követően kiteljesedve a fülkeforradalmi rendszer fő integráló erejévé vált, amely felülírta a jogállamiság és a demokrácia eszméit és praxisát egyaránt. De erről szólnak manapság az ellenzéki összefogást lejárató kampányfogások és a Jobbik szavazótáborát elcsábítani hivatott megújult nemzet-és emlékezetpolitika egyaránt. Nem lehet a véletlen műve, hogy a Holokauszt-emlékév kapcsán kirobbant botrányokat is vállalja a fideszes kormány a választási siker érdekében, ugyanis a közvélemény-kutatási adatok tükrében világossá vált, hogy a narancsos szavazóbázis elégtelen a kétharmados újrázáshoz. A kormánypárti voksok bővítése pedig a szélsőjobboldali választók felé történő nyitással lehetséges. Ennek jegyében kommunikált a fideszes média egy része – Demokrata, Magyar Hírlap, Echo TV – eddig is a nemzeti oldal szélsőséges és számottevő részével. A „szavazathalászás” a kampány finisében felerősödött: ezért dobta be a kormány a konfliktusokat kiélező és felerősítő módon a Megszállási Emlékmű ötletét. Ezzel is két legyet próbál leütni egy csapásra. Az emlékmű – és a Sorsok Háza – ellen a Mazsihisz és a balliberális oldal tiltakozik a leghevesebben. Az ellenzéki Összefogás – amely jelenleg esélytelennek tűnik – kritikája a fideszes szekértábor integrációját erősíti. A Mazsihisz beszállása az „emlékezetpolitikai” ringbe viszont az antiszemitákat mozgósítja.
Kovács András kutatásaiból tudhatjuk, hogy a fideszes törzsszavazók körében a zsidóellenesség aránya a magyar átlagnak felel meg /39%/. Viszont a Jobbikosoknál értelemszerűen ennél jóval magasabb az antiszemiták aránya /49%/, különösen ami a szélsőségeseket illeti, bármely párt szimpatizánsainál lényegesen nagyobb mértékű. Ebből egyenesen következik a fideszes kampánytaktika: Jobbikos témák és konfliktusok felvállalásával elszipkázni a szélsőjobboldali szavazókat. Erről szól az amúgy történetileg hiteltelen és esztétikailag is silány megszállási emlékmű és a Holokauszt-emlékév rendezvénysorozata körüli konfliktussorozat. Csak nehogy a nemzeti szemfényvesztés vége újabb kollektív identitásválság legyen, ami legföljebb a választások utáni keserves kijózanodásra lesz elég, amikor a kétharmados kormányzati többséget a Jobbik garantálja és szankcionálja….. Itt a vége!!!
femina.hu
Az identitásnak azonban lenne egy pozitív önmeghatározást jelentő pólusa is. Ez alapvetően arra épül, hogy magyarként mire lehetnénk, mire is vagyunk büszkék. Ezeréves államiságunkra vagy a magyar géniuszt megtestesítő Nobel-díjasainkra, ne adj Isten gazdag kulturális örökségünkre vagy tájaink szépségére? A szülőföld szeretetére vagy a keleti puszták történelmi homályába vesző etnogenezisünk misztériumára? Netán sporttörténeti teljesítményeinkre, amelyekkel nagyhatalmi szerepet és elismerést vívtunk ki a világban?