Szabó Máté ombudsman, az alapvető jogok biztosa alighanem a demokrácia utolsó mohikánja Magyarországon. A köztársaságot és a demokratikus jogállamiságot szisztematikusan felszámoló Orbán rezsim kétharmados erőhatalmi gépezetében ő az utolsó homokszem és reménysugár, aki következetes szakmai és erkölcsi eltökéltséggel bizonyítja, hogy nem kíván asszimilálódni az autokrácia rendszerébe, de még asszisztálni sem hajlandó a voluntarista hatalom intézkedéseihez.
Az országgyűlési biztosok új működési szisztémáját a fülkeforradalom után éppen az ő javaslatára alakította át a FIDESZ, és ő volt az a magas rangú köztisztviselő, aki a szocialista kormányzás kritikusaként szerzett közéleti-morális megbecsülést az új hatalom képviselőinek köreiben is, így a közjogi dúlás közepette is helyén maradhatott. Nem sokáig tart most hat esztendős mandátuma és emberi-állampolgári jogvédő tevékenysége, mert szeptembertől a köztársasági elnök egy új – és a kormányzat iránt lojálisabb – személyt nevez ki helyére. És nem lehet kétségünk arról, hogy az állampolgári alapjogok elkötelezett védelmezőjét a továbbiakban mellőzni fogja az a kormányzat, – Sólyom Lászlóhoz hasonlóan – amelynek az utóbbi években annyi borsot tört az orra alá, mármint az autoriter FIDESZ rezsimnek és Orbán Viktornak, a nemzet közfelkiáltásnak éppen nem örvendő kormányzójának. Szabó Mátéval kiveszhet a Nemzeti Együttműködési Rendszerből a demokratikus jogállamiság utolsó mohikánja, a „pártállami” demokratikus centralizmus utolsó kritikai bázisa, az autoriter hatalomgyakorlás utolsó ellensúlya, a törvénykezési önkény utolsó vészféke. Az Alkotmánybíróság domesztikálása és mozgásterének beszorítása után már csak ő maradt ideig-óráig a magyar szabadság utolsó hivatalosan fölkent védelmezője.
Hivatalában az európai demokratikus jogállamiság iránti elvi elkötelezettségét csak köztisztviselői szorgalma múlta felül. Csak a múlt esztendőben a hozzá beérkezett 758 állampolgári kezdeményezésből húsz alkotmánybírósági előterjesztést jegyzett, amelynek a közjogi megalapozottságához nem férhetett kétség. Hét esetben még az amúgy fideszes többségű AB is részben vagy egészben a panaszosnak, illetve az ombudsmannak adott igazat, pedig nem fajsúlytalan ügyekről volt szó (családi pótlék, építési törvény, az alaptörvény átmeneti rendelkezései, hallgatói szerződések, párt-és kormányfinanszírozás, médiatörvény, köznevelési törvény, rokkantsági rendszer átalakítása, az adózás rendje, korhatár előtti nyugdíjazások, egyházügyi törvény, nemzetbiztonsági ellenőrzések stb.). A legnagyobb falat, a negyedik alkotmánymódosítás ombudsmani kritikája – amelynek megalapozottságát az Európai Parlament és a Velencei Bizottság alkotmányjogászai is alátámasztották – már nem ment át a fideszes többségű Alkotmánybíróságon. Ezt már nem tudták Orbánék lenyelni.
Az ombudsman azonban nem tört meg, nem fásult bele az állampolgári jogok egyre kilátástalanabb védelmezésébe.
Az Orbán rezsim legforróbb nyarának kellős közepén sem tétlenkedik. Újabb hét beadvánnyal bombázta meg a hatalmát, szerepkörét és hitelességét egyre inkább elvesztő AB-t. Töretlen szenvedéllyel és szakmai precizitással szedte ízekre a közösségi együttélési szabályokról és a közfoglalkoztatásból való kizárásról hozott diszkriminatív törvényeket.Bizonyára ennek a beadványnak is komoly fejtörés lesz a vége a párállamosított alkotmánybírák körében.
Szabó Máté nem tett mást, csak harag és elfogultság nélkül – ahogy kellene és illenék minden köztisztségben lévő szereplőnek – végezte jogvédő tevékenységét. Kérlelhetetlen szakmai szigorúsággal és pontossággal, megvesztegethetetlenül! Nem engedett semmiféle hatalmi csábításnak. Nem építgette a békés visszavonulás útját, biztos egzisztenciát jelentő langymeleg köztisztviselői státuszát, újabb bársonyszékre sem vágyik. Bizonyára hasonló sors jut neki osztályrészül, mint Sólyom Lászlónak. A rezsim nem jutalmazza a független gondolkodókat, csak a kritika nélküli elkötelezetteket. Szabó Máté görbe tükröt tartott a hatalmi önkénynek, az erőpolitikának, az autoriter közszellemnek úgy, hogy nem kötelezte el magát az ellenzék irányába sem.
Munkálkodása végnapjaiban a Jobbik intézett ellene a minap támadást leplezetlen cigányellenes szándékkal és retorikával A diszkrimináció felszámolásáért küzdő ombudsmant azonban – ezt már többször bizonyította – kemény fából faragták. Kritikusai kisszerűségének tükrében még nyilvánvalóbbá válik emberi és szakmai nagysága. Tevékenységéről – amely úgy hiszem történelmi jelentőséggel bír – az utókornak kell igazságot szolgáltatnia. Erre a jelenlegi kormányzat nem csak méltatlan, de alkalmatlan is.