Ámbár nem készült még lesifotós módon videoklip Orbán Viktor önmegvalósító táncáról, – miképpen Gyurcsány esetlen és szánalmas kacsatáncáról -, de a közéletre figyelmes szemlélő láthatta az elmúlt hetekben Viktortól az Európa-csárdást. Kettő erre, kettő arra, aztán topp, mint nyúl az erdei discóban. Ezek a kormányfői táncok valahogy kevésbé mulatságosak, mint pl. Radics Béla óvódás őstehetség mosolygós fellépése az elektroboogival a Csillag születik színpadán. Bélucit legalább lehet szeretni örömteli kisugárzása okán.
Viktorunk brüsszeli gyónás után – aminek vélhetően financiális motívumai sem elhanyagolhatóak, – másnap mindjárt kinyilatkoztatta egy német napilapnak adott interjúban, a honi kuructábor bizonyára nem kis megelégedettségére, az Európai Bizottság és annak elnöke illegitim voltát. Utána még rátett egy lapáttal a hazai vizeken rendezett vállalkozói fórumon – nyilván azért, hogy a kétségeket eloszlassa a tudatalatti elszólás tárgyában-, hogy a nevezett európai csúcsfórum egy vidéki kócerájt sem tudna irányítani. Ezt tetézték párttársai – nyilván annak okán, hogy ne értsük félre, hogy a Főnök mit is üzent a népének valójában – azzal, hogy Kósa az Európai Bizottság elnökét egy másodosztályú futballcsapat rossz edzőjéhez, az Európai Bizottságot pedig vidéki horgászegylethez hasonlította. Ezt kontrázta Kövér azzal, hogy az Európai Uniót politikai bandák háborús területévé nyilvánította.
A kontrák és rekontrák sorozata a nemzeti sorsfordító politikusok részéről nyilvánvalóan nem a véletlen elszólások kategóriájába tartoznak. A Vezérhez való igazodás jegyében fogantak. Az Európa színpadán előadott tragikomikus magyar csárdás egyenlege: szalonképtelen és komikus a Nyugatnak, míg velünk magyar honlakóknak az államcsőd veszélyét jelentő tragikus valóság.
A külpolitikai egyenleg megvonása nem egyszerűsíthető le a magyar hatalmi viszonyokra, ami a politikai kommunikációban annyit jelent, hogy a belpolitikában nincs hiteles és számottevő ellenfele a FIDESZ-nek. És ha mégis akad, aki a parlamenti pártként vagy civil szervezetként beszól, azt vagy hitelteleníti, vagy ellehetetleníti a hatalmi gépezet.
Az Orbán-féle kettős beszéd ékes példája a financiális paktumhoz való csatlakozás Jobbik ellenében történő megszavaztatása mellett a kormányhű „civilek” béketüntetésének félreérthetetlen üzenete -„nem leszünk brüsszeli gyarmat”- , majd a Barrosonak címzett bocsánatkérő levél után a honi szekértábornak szóló március 15-i beszéd, amely igyekezett a Jobbik felé radikalizálódó honfiakat a FIDESZ szekértáborába visszaterelni.
Kettőt jobbra, kettőt balra, aztán topp és jöhet a nemzettudatot és a külföldi elemzőket egyaránt megszédítő forgás. Ez az orbáni európai csárdás. Kifelé menni, de bent is maradni – mármint az Európai Unióban – kérni úgy, hogy közben sértegetjük a nemzeti szuverenitás jelszavait harsogva a kormányt kritizáló, de országunkat támogató európai közösséget. Ha segítséget kérünk, azt tehetjük tisztelettel is, ettől még nem görbül a nemzeti gerinc.
Ezt a kormányfői taktikai csárdást nevezhetnénk akár kétkulacsosnak is. A Nyugatnak szánt üzenetek, amelyek a nemzetközi közvéleményben a politikai hitelvesztés határát súrolják tulajdonképpen belpolitikai tartalommal bírnak, a FIDESZ szavazótáborainak szólnak. Viktorunk akkor tette egyértelművé ezt, amikor az Új Embernek nyilatkozott egy globalizáció -ellenes nemzeti „filozófiai” alapzatról, amely nyilván olyan kőszikla, mint amibe alkotmányunkat (alkotmányukat) is vésték. Úgy vélem, hogy ez a zavaros politikai filozófia, amely a kereszténység és az európai polgárosodás másfélszázados szekularizációs folyamatát állítja a mai értékválasztás keresztútjára – sőt a nyugati racionalizmus félévezredes progressziójának eredményeit istentelen univerzumnak próbálja beállítani – okkal ütközik bele az európai értelmiség és politikai közvélemény értetlenségének láthatatlan falába. Orbán a botcsinálta filozófus, akárcsak hazánknak, Európának is új irányokat akar szabni. Nyilván a nemzetközi politikai karrierépítés vágyától fűtve. De ez a törekvés kábé olyan sikeres, mint a magyar foci a nemzetközi porondon. Az orbáni „metafizika” könnyűnek találtatik, még a jobboldali pártcsaládhoz tartozók körében is, a valóban – és nemcsak az ideológiai verbalizmus szintjén – konzervatív és keresztény szellemiségű európai közvéleményben. Alapvetően azért, mert a nyugati társadalomfejlődés értelmét, az egymás megértését és az ellenérdekű felek megegyezésének kultúráját rúgja fel, amiért a focipályán is piros lapot osztanak!